Mélyvíz: ők tesznek és gyűjtenek a cselekvő közösségekért (1. rész)
„Azt tapasztalom, hogy a mindannyiunk által vágyott élhetőbb világ az alulról jövő civil szerveződések munkája által teremtődik meg”. „Hiszek a…
„Azt tapasztalom, hogy a mindannyiunk által vágyott élhetőbb világ az alulról jövő civil szerveződések munkája által teremtődik meg”. „Hiszek a…
Közösségi alapítványok létrehozása iránt érdeklődő szakemberekkel szeretnénk együtt dolgozni a következő hónapokban. Felhívásunk közösségi szakembereknek szól, akik Budapesten vagy vidéki…
Szolidáris, cselekvő közösségeket támogatunk, akik saját városukban, kerületükben új kultúrát építenek lépésről-lépésre. A közösségi alapítványokról van szó, és most az…
Alapítványunk legnagyobb és legrégebbi programja, a KözösALAPON még soha nem volt olyan sikeres, mint az elmúlt két évben. A sikertörténet…
Két, tavaly bejegyzett közösségi alapítvány is pályázati felhívással jelentkezett: magánemberek és szervezetek adományaiból helyi, kultúraformáló projekteket támogattak. Az Egri Közösségi…
Alapítványunk és partnereink szerteágazó hálózata oda juttatja el a hozzánk érkező támogatásokat, ahol a leginkább szükség van rájuk. Ukrajnából az…
Kiemelten fontosnak tartjuk a választások tisztaságát, ezért különleges adománygyűjtő rendezvényt szerveztünk és kampányoltunk, leginkább külföldön. Az eredmény: csaknem 10,4 millió…
2022-ben a Social Impact Program ismét lehetőséget nyújt professzionális szervezetfejlesztési szolgáltatást igénybevételéhez! A Program célja a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SzMT)…
2022-ben a Social Impact Program ismét lehetőséget nyújt professzionális szervezetfejlesztési szolgáltatást igénybevételéhez! A Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SzMT) által létrehozott a…
Csaknem 10,4 millió forint támogatást osztottunk a választások tisztaságáért dolgozó négy civil szervezet számára a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Élő…
Miként lehet közösséget építeni olyan kisvárosokban, melyeknek a lakossága ötszörösére nőtt tíz év alatt? Hogyan lehet a közösséget erősíteni elmaradott…
Az állami gondozásban felnőtt és a menekült hátterű fiatalok, valamint a fogyatékos gyermeküket nevelő anyukák életét tették reménytelibbé mindazok, akik…
Miként nyitja meg és készteti beszélgetésekre az embereket egy tematikus fotóalbum? Mit lehet tanulni ezekből a beszélgetésekből? Mi lehet közös…
Miként lehet aktivizálni egy Budapest közelében lévő alvóváros közösségét? Hogyan lehet kisvárosi szinten a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet megjeleníteni a…
Összetartó csapatunkba ADOMÁNYGYŰJTŐ munkatársat keresünk! 😊 A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány mély társadalmi változásokat szeretne előidézni, amelyek növelik az egyéni…