Együtt többet adhatunk! – kampányolunk és gyűjtünk a 10 éves Gyökerek és Szárnyak Alapítványnak
Február elsején indul követes kampányunk, melyben kitűnő nagyköveteink elmondják, miért álltak mellénk, mit adunk szerintük Magyarországnak, és mi kell ahhoz, hogy ezt a munkát még sokáig folytatni tudjuk. Támogasd a munkánkat Te is, Együtt Többet Adhatunk!
A Gyökerek és Szárnyak Alapítványban már tíz éve dolgozunk egy olyan Magyarországért, ahol a sokféleség érték, ahol az emberek figyelnek egymásra, és képesek a közös ügyeket felelősen a kezükbe venni. Célunk egy élhető, igazságos, és demokratikus ország megteremtése, ahol a közös cselekvés ereje alakítja a társadalmat.
Felfedezzük és összefogunk azokkal a helyi hősökkel, akik a legzordabb körülmények között is készek cselekedni. Támogatjuk őket abban, hogy saját közösségükben valósítsanak meg változást, és megmutassák, hogy a demokrácia kicsiben is működhet.

Mi történt tíz év alatt?
Az elmúlt évtized során négy támogató programunkon keresztül országszerte segítettük a demokratikus értékek mellett elkötelezett közösségeket.
- 10 év folyamatos elkötelezettség Magyarország demokratikus jövőjéért
- 71 támogatott szervezet a közösségi kezdeményezések megerősítéséért
- 157 millió forint kiosztott támogatás a helyi közösségek javára
- 25 Élő Adás esemény, amely inspirációt és anyagi támogatást hozott a társadalmunkat érintő fontos ügyeknek
- 13 bejegyzett közösségi alapítvány, melyek helyi szinten dolgoznak a változásért
- 34 település, ahol a közös ügyekért támogatásunkkal cselekszenek
A tíz év nem csupán egy kerek szám – a jubileum mérföldkő, a közös ünnep része pedig a február elsején induló nagykövetes kampányunk, amelyben összefogásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a közös cselekvés erejében.
Nagyköveteink bátran állnak a Gyökerek és Szárnyak küldetése mellé, saját történeteikkel, vállalásaikkal és kreatív ötleteikkel mutatják meg, hogy mit jelent a közös cselekvés ereje. Így segítik a 2025-ös céljaink elérését és az alapítvány stabil működését.