KözösALAPON
program
Helyi ügyeket,
helyi forrásból!
KözösALAPON
program
Helyi ügyeket,
helyi forrásból!
Programunk célja a közösségi alapítványi koncepció hazai népszerűsítése, a közösségi alapítványok létrejöttének és fejlődésének szakmai és pénzügyi támogatása.
MAGYARORSZÁGI KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOK
Közösségi alapítványok jelenleg Magyarország 8 nagyvárosában és a főváros 5 kerületében működnek, így együtt már több mint 1,2 millió embert érhetnek el.
MI A KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNY?
A közösségi alapítvány cselekvési lehetőséget teremt a közösség bármely tagjának, aki tenni szeretne saját közvetlen és tágabb környezetéért. Ötlettel, önkéntes munkával, és pénzzel is részt lehet venni a munkában. A jól működő közösségi alapítvány kapcsolatot keres a helyi társadalom lehető legtöbb csoportjával, erősíti a lakóhelyhez való kötődést, a helyi identitást, és szolidáris, cselekvő közösséget épít. A közösségi alapítványnak nincs egyetlen ügye; bármilyen kezdeményezést felkarolhat, ami az adott közösség jól létét növeli.

MIK A FŐBB TEVÉKENYSÉGI TERÜLETEI?
- helyi adománygyűjtés
- helyi támogatásosztás
- közösségépítés

VANNAK-E TERÜLETI KRITÉRIUMAI?
Közösségi alapítványok létrehozását nagyobb, 50.000 fősnél népesebb településeknek és budapesti kerületeknek ajánljuk.
TUDTAD?
- A világ 5 kontinensének több, mint 50 országában közel 2000 közösségi alapítvány működik
- Együttműködés! A közösségi alapítványok között aktív a kooperáció és tudásmegosztás.
- Sokszínűség! A közösségi alapítvány profilja rendkívül változatos, hiszen adott közösségek specifikus igényeihez igazodik.
- Az első magyar közösségi alapítvány Székelyudvarhelyen alakult meg.
ISMERD MEG A MAGYAR KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNYOK VILÁGÁT!
Boldog utca program Egerben (Civil Rádió)
Az Egri Közösségi Alapítvány pályázatának felhívása egyszerű: Csináljatok otthonra egy Boldog utcát! A meghirdetők némi (anyagi és szervezési) támogatást kínálnak egy helyben megvalósított közösségi programhoz: a szomszédság mozgósítására, egy jó kis buli megszervezésére a saját közvetlen környezetükben, udvarukban, utcájukban.
Bemutatjuk a közösségi alapítványok oszlopos tagjait
Ahogy a közösségi alapítványok világa is, úgy az azokat létrehozó emberek is sokszínűek. Most ezt a fantasztikusan színes világot szeretnénk közelebb hozni, és bemutatni minden csapat 1 oszlopos tagját: kik ők, mit jelent számukra a közösség és min szeretnének változtatni azon a településen/abban a kerületben, ahol dolgoznak.
Senior Örömtánc Csoport Nyíregyházán
A Helyi Szálak Közösségi Alapítvány B Terv pályázatának keretében 2022-ben összesen 1.250.000.- forint támogatást osztottak ki négy fantasztikus nyíregyházi közösségi kezdeményezésnek, köztük a Senior Örömtánc Csoportnak.
Swimathon Pécsen, 4. alkalommal
12 pécsi kulturális szereplő vágott bele az ADJ BELE BRANCS! 2025-be, hogy bemutassák, mivel tudnak hozzájárulni a pécsi kulturális élethez. A 2025. október 31-én lezárult 5 hetes kampány során 12 pécsi projekt 108 nagykövete több, mint 1700 adományozótól 18 179 000 Ft-ot gyűjtött a pécsi kulturális élet tartalommal való töltekezésére.
A Cegléd és Térsége Közösségi Alapítvány Jazz & Wine estjének összefoglalója
Jazz & Wine, a Cegléd és Térsége Közösségi Alapítvány szervezésében, az összefogás ünnepe, több mint 1,5 millió forint adomány, amikor a város közössége erősen formálja saját kultúráját
Dejó, hogy a városért tesztek!
2024 októberében harmadik alkalommal találkozott a közösségi alapítványok több mint 30 képviselője. A résztvevők arról mesélnek, hogy mit tartanak alapítványaik sikerének, hogy mitől működik az alapítvány és mi kell a közösségi alapítványok fenntartásához.
MIBEN TUD TÁMOGATÁST NYÚJTANI ALAPÍTVÁNYUNK?
Alapítványunk többéves, egyedi szakmai, emberi és pénzügyi támogatást nyújt a közösségi alapítványt indítani szándékozó személyeknek és csoportoknak. Mi bármikor készek vagyunk elindítani az együttműködést, a részletekkel kapcsolatban keresd Kovács Edit megbízott programvezetőnket:

