Együtt többre megyünk!
Támogató szervezet vagyunk: szakmai, emberi és anyagi segítséget nyújtunk közösségek létrehozásához és fejlesztéséhez.
Társadalmi változást indítunk el Magyarországon: demokratikus értékek mellett elkötelezett, humánus közösségeket támogatunk és a bizalmon, párbeszéden alapuló együttműködéseinken és partnerségeinken keresztül egyéneknek és közösségeknek perspektívát, cselekvési utakat kínálunk. Programjaink növelik a kezdeményező kedvet és felelősségvállalást, erősítik a közösségek erejébe vetett bizalmat és szolidaritást.
PROGRAMJAINK

KözösALAPON
A KözösALAPON program közösségi alapítványok létrehozását és fejlesztését végzi. Olyan aktív lokálpatrióták jelentkezését várjuk nagyvárosokból, fővárosi kerületekből, akik helyi erőforrásokból szeretnék közösségüket jobbá tenni.

KisVÁROS
A KisVÁROS programba olyan helyi közösségi vezetők jelentkezhetnek, akiknek van elképzelésük közösségük fejlesztéséről és van ambíciójuk annak megvalósításán dolgozni több éven át.

Szolidaritás NŐi
Programunkban a női szempontok jobb megjelenítésén dolgozó szervezeteket, kezdeményezéseket támogatunk: közösségi adománygyűjtő esteken és Magyarország első női adományozói körén keresztül.
HÍREINK
A Gyökerek és Szárnyak a Kossuth Rádió Necc című műsorában
Mi kell ahhoz, hogy egy maroknyi ember közös érdeklődésből vagy egy helyi ügyből valódi közösséggé váljon? És hogyan lehet úgy támogatni ezeket a kezdeményezéseket, hogy közben megmaradjon a saját erejük, szabadságuk és önállóságuk?
Ezekről a kérdésekről beszélgetett Benedek Gabi kollégánk a Kossuth Rádió Necc című, közéleti témákkal foglalkozó műsorában.
Együtt többre megyünk!
Vásárolj egyedi tervezésű, limitált szériás design tárgyakat és támogasd a munkánkat.
Vidd hírünket és hordd üzeneteinket!
Nem kell mindig megoldanunk a jövő kérdéseitel
A hozzáállás, amivel találkoztam, egyáltalán nem az volt, hogy „úgysem érdemes semmit csinálni”. Sokkal inkább az, hogy „jó, akkor nézzük meg, mit tudunk kihozni abból, amink van!” És ebből bizony nagyon sok mindent ki lehet hozni. Hámori Gyuri írása lettországi útjáról.
Elindítottuk a GYSZA adománygyűjtő felületét civil szervezetek számára
A GYSZA online adománygyűjtő felülete új lehetőséget kínál azoknak a szervezeteknek és informális csoportoknak, amelyek szeretnék megszólítani támogatóikat, és közösségi céljaik megvalósításához gyűjtenének adományokat.
Mi változott meg az országban, mielőtt megváltozott a rendszer? – Civilek és helyi cselekvés
Hámori Gyuri cikke a 24.hu-n, melyben mindazokról a civil társadalomban bekövetkezett mély változásokról ír, amelyek ugyan kevésbé láthatóak, mégis alapkövei lehetnek a civil társadalom infrastruktúrájának.
Újra Élő Adást rendezünk – változtassunk együtt a világon!
Ismét a MagNet Bank támogatásával adhatunk lökést három csodás civil kezdeményezéshez. Regisztrálj és gyere!














