KisVÁROS
program
Érdemes
maradni!
Célunk a kisvárosokban élő és dolgozó közösségi emberek megerősítése, akik szellemi közeget teremtve, helyi erőforrások mozgósításával valósítják meg az ott élők elképzeléseit.
A CSELEKVŐKET TÁMOGATJUK
A változás helyben kezdődik. Hiszünk a jó példákban, a közös cselekvés erejében és a tenni akarásban. A minket körülvevő tehetetlenségben és megosztottságban szükségünk van olyan kezdeményező egyénekre, akik helyben tudnak és akarnak cselekedni egy szolidárisabb, nyitottabb közösségért. A KisVÁROS program olyan közösségi vezetőket támogat anyagilag és szakmailag, akik saját közösségükben hatnak.
MI A KISVÁROS PROGRAM?
Célunk a kisvárosokban élő és dolgozó közösségi emberek megerősítése, akik szellemi közeget teremtve, helyi erőforrások mozgósításával valósítják meg az ott élők elképzeléseit.
Olyan programokkal dolgozunk, amelyek
- fontosak a helyi embereknek,
- megmutatják, hogy képesek a saját ügyeiket a kezükbe venni,
- közös értékek erősödnek általa mint a kreatív kapacitás, az autonómia, vagy a megújulás képessége.
Ennek érdekében 3 évre szóló pénzügyi és szakmai támogatást nyújtunk azoknak, akik eredményesen pályáznak.
Ez egy fejlesztő támogatás, nem általános célú. Helyi szervezetekben megvalósuló, a helyi közösség összefogását, ügyeinek támogatását szervező, fejlesztő programok megvalósításához szeretnénk hozzájárulni két szálon: szakmai együttműködéssel és kíséréssel, valamint pénzügyi támogatással.
- Szakmai támogatásunk célja adott: úgy támogatni a helyi vezetőket és csoportjaikat, hogy megerősödjenek helyi szerepükben, működésükben megjelenjen támogató, helyi forrásokat allokáló funkció. A szakmai támogatás iránya kettős. A vezetői képességek és a szakmai kapcsolati háló megerősítése mellett foglalkozunk a helyi erőforrásokkal, a valós helyi szükségletek azonosításával és forrásokat mozdítunk érdekükben.
- Pénzügyi támogatásunk kerete 4,5 millió Ft, melyet 3 egymást követő évben csökkenő mértékben vehetnek igénybe. A pénzügyi támogatás felhasználása a GYSZA részéről – a továbbosztástól eltekintve – nyitott, korlátot elsősorban szakmai szempontok szabhatnak a későbbiekben.
A program 2020-2023 között lezajló első támogatási időszakát Héra Gáborral, a HOLO. vezető kutatójával értékeltük. A program támogatottakra és a helyi közösség életére tett hatásait az Outcome Harvesting módszertannal, 18 interjún keresztül vizsgáltuk.
MIÉRT PONT KISVÁROSOK?
Vannak globális jelenségek, melyekre csak lokálisan lehetünk hatással: információhiány, elszigetelődés, feszültség, az együttműködés hiánya, félelem, közöny, elidegenedés stb. Hagyományosan a kisvárosok jobban ki vannak téve a negatív társadalmi tendenciák lecsapódásának, mint a nagyok, de tagoltabb kapcsolatrendszerük és több alternatívájuk van a társadalmi kihívások helyi válaszainak kidolgozásához, mint a falvaknak vagy a nagyvárosoknak:
- nem laknak benne sokkal többen mint 20 ezer fő, városi rangja van, vannak központi funkciói a közösség felé és a kisvárosi lét mint kulturális állapot megfogalmazódik a településen élőkben;
- valódi potenciállal rendelkeznek a közösségükért valóban elkötelezett helyi vezetők személyében, hiszen a kötődés erős érzés, mobilizálja az egyéneket és a csoportokat, hogy közösségükért tegyenek;
- a helyi közösségnek működőképes intézményeik vannak, így könnyebben mozgósítható a helyi intellektuális kapacitás;
- léteznek helyi hősök, akik hagyományosan szerepet vállalnak az emberek életének jobbá tételében, ők valódiak és megszólíthatók a közösség ügyeiben.
MI A GYSZA SZEREPE?
Támogató szervezetként közösségek létrehozását és fejlesztését támogatjuk szakértelmünkkel és pénzzel. Hiszünk abban, hogy a közösségi vezetőknek jelentős szerepe van a saját és az ott élők környezetének jobbá tételében. Fontos, hogy a vezetőnek ne csak az adott közösség jövőjét illetően legyen elképzelése és elköteleződése, hanem az ahhoz vezető útról és az azon járó csapatról is. Ez a mi beavatkozásunk terepe. Kapcsolatainkkal, eszköztárunkkal, tudásunkkal szeretnénk teret és jövőt biztosítani a kisvárosokban élők kezdeményezéseknek.
A KIVÁLASZTÁS MENETE
A közösségi vezetők kiválasztása két körben történik. Az első körben az értékelők a 2024. május 19-ig beérkezett írásos pályázatok közül kiválasztják azokat, akikkel a következő körben egy online vagy személyes találkozó alkalmával megismerkednek. A beszélgetést követően a szakmai tervet beadó pályázók közül kerül kiválasztásra június végéig a program 6 támogatottja.
KORÁBBI TÁMOGATOTTAINK
Kiss-Bakucz Orsolya
Debreceni Zoltán
Hajnal László
Pethes Adrienn és Ferencz Klára
Farkas Melinda
Ha szeretnél többet megtudni a programról, vedd fel a kapcsolatot Kovács Edit programvezetővel
a kisvaros@gy-sz.hu email-címen: