Bizalom vagy kontroll? Gondolatok a civil szervezetek finanszírozásáról

A főáramú pályáztatási gyakorlattal szemben világszinten egyre erősödni látszik a “trust-based philanthropy”, azaz a bizalomalapú filantrópia, amely paternalista kontroll helyett kölcsönösséget, egyensúlyi erőviszonyokat, a támogatottak perspektíváinak bevonását ajánlja. Képviselői úgy vélik, e bizalom-alapú támogatás vezet valódi társadalmi hatásokhoz. 

A Pécsi Közösségi Alapítvány jelenleg futó, EU által kiírt és támogatott CERV-pályázata adta az inspirációt, hogy érdemes rátekinteni a pályázati világban zajló tervezési, bonyolítási, eredményértékelési metszetekre, mert a dominánsan követett – minden részletet ellenőrzés alatt tartó – pályáztatási gyakorlat érzékelhetően elkedvetleníti civil aktori mivoltunkat, lelkesültségünket, az extrém bürokratikus eljárások és dokumentálások megkövetelése mérhetetlenül megnehezíti életünket, frusztrálttá tesz, miközben az elnyert összegek valójában csekélyek, alig 10 milliós nagyságrendűek.

Nagyon becsülendő, hogy az EU támogatni kívánja a civil szférát, de úgy tűnik, a nagy fejlesztési-felzárkózási támogatásokhoz szokott (tervezési-finanszírozási-elszámoltatási) logikát nem sikerült a kisebb léptékekhez igazítani, rövidebb ciklusú projektekre és kevésbé professzionális tervezőkre, működtetőkre szabni.

Az uniós pályázatok gyakorlata átfogóan jellemző a civil szervezetek beszámoltatására, ha kisebb-nagyobb anyagi támogatásokhoz jutnak, de az “ún. filantrokapitalista” mainstream praxisra ugyanúgy igaz, hisz a piacgazdasági vállalkozásokból lepárlódott szellemiség és a konkrét tervezési-értékelési módszerek áthatották a harmadik szektort, s így a jótékonysági szférát is. A magán- vagy közpénz költése felelősséget, így fokozott ellenőrzést kíván. De azt se felejtsük el, hogy az értékelés mindig jelentős erőforrásokat igényel (eszköz-és módszertár, képzett human erőforrás, idő, energia).

Ráadásul maga a filantrópia kritikája is folyamatos, miszerint nem tekinthető másnak, mint az elit úri huncutságának, adókedvezmények járnak vele, jelentős reputációs előny, s a jótétemények amúgy sem változtatnak az egyenlőtlen társadalmi alapviszonyokon, sőt megerősítik a hegemóniát. (Pl. Giridharadas, 2018)

De felfedezhető egy másik irány is a közösségi filantrópia területén, amely az utóbbi 2 évtizedben felerősödni látszik. A nemzetközi szakirodalom újabban többször ír az ún. “trust-based philanthropy”, azaz a bizalomalapú filantrópia elveiről, s érveket hoz a donorvezérelt mainstream pályáztatási gyakorlat és a támogató-támogatott viszony átformálása mellett. A paternalista kontroll helyett kölcsönösséget, egyensúlyi erőviszonyokat ajánl, a támogatottak perspektíváinak bevonását, részvételt a döntéshozatalban. 

2018-ban az Inside Philanthropy platform a “participatory grantmaking”, azaz a részvételi támogatásosztás koncepciónak adta az éves díját, mint a legígéretesebb innovációnak.

2020 nyarától indult az amerikai MacKenzie Scott hasonló elveken nyugvó adományozása, aki az Amazon-részvények tulajdonosaként ( Jeff Bezos elvált feleségeként) hihetetlen nagy összegekkel kezdte támogatni a civil szférát. Évente csak egy 3 oldalas beszámoló levelet kért, s teljes autonómiát biztosított a nyerteseknek a felhasználás tekintetében. Olyan szervezeteket választott ki, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek ellen szívósan küzdenek a marginalizált helyzetű csoportokért (pl. a női jogokért, a rasszizmus ellen, az LMBTQ+ diszkrimináció megszüntetéséért), olyanokat, akik a hétköznapok során szolgálják a hátrányos helyzetűeket.

A Center for Effective Philanthropy (CEP) kutatta az első 3 év folyamatait, hatásait. Kiderült, hogy többségben vannak a támogatottak között a relatíve nagyobb szervezetek, ernyőszervezetek, szakértő munkatársakkal. A meginterjúvoltak úgy látták, szervezetük megerősödött fő céljaik megvalósítása tekintetében, hitelesebbé váltak, a vezetés színvonala emelkedett, erősödött a stábtagok vonzása és megtartása, a csapatmunka minősége.

Emlékezhetünk a Global Fund 2018. évi konferenciájára is, amely a #ShiftThePower címet viselte, s amely a közösségi filantrópia egyik legfontosabb komponensének nevezte meg a bizalmat. ( Assets, Capacities, Trust).

E bizalom-alapú támogatás képviselői a stratégiai, hosszú távú, rendszerspecifikus változások eléréséről, valódi társadalmi hatásokat kiváltani tudó kollektív képességről beszélnek, s úgy látják, ehhez nem szűkkeblű, rigorózus kontroll és értékelés vezet, nem a támogatók által előre megformált célmutatók elérésére ösztönzés, és végképp nem a rövid időszakokra kiporciózott pénztámogatás. A rövidebb ciklusú projekt-szemlélet helyett a szélesebb időtávú változás fontossága mellett érvelnek. 

Nem a támogató testületek szempontjainak kell megfelelni, mondják, hanem inkább kerüljön figyelem a civil szervezet küldetésének realizálására, a progresszív transzformációk hosszabb időigényére, a támogatottak perspektívájának, tapasztalatának kontextusspecifikus megértésére, s a velük való dialógusok nyomán az ahhoz történő alkalmazkodásra.

Ez a felfogásmód a civil társadalmi formák előnyét éppen abban látja, hogy társadalmi innovációra képesek, kreatív problémamegoldásra tudnak vállalkozni, bizonyos szabadsággal kísérletezhetnek alternatív megoldásokkal a közjó érdekében, azaz a társadalmi progressziót képviselik, értékteremtők.

Függetlenségük mellett a rugalmasság is erényük a lokális kontextusok mélyreható ismerete mellett. A közösségi filantrópiát támogató alapítványoknak e szellemben kellene művelni a donorságot, azaz át kellene alakítani megcsontosodott praxisukat, több bizalmat és figyelmet adni a támogatott aktoroknak, oldani függőségüket, beleértve a nagyobb nagyságrendű támogatások biztosítását, s azok flexibilisebb felhasználását.

Ez az irány valamennyire megújította mind a konvencionális értékelési eljárásokat, mind a pályáztatást. Utóbbit nagyon leegyszerűsítette, lerövidítette ( ún.streamlined applications), több évre kapnak támogatást az alapítványok, s nem kell sok időt és energiát az időközi értékelés beszámolóira fordítani, hanem a hosszabb távú építkezés, az értékvezérelt felelős működés, kollaboratív tanulás állhat a centrumban. Fontosabbá válik az együttműködő partnerek szerepe, az ő optikájukon keresztül jobban látszik az előrehaladás vagy annak akadályai, azaz a helyi együttműködési ökoszisztéma tapasztalatai adnak kulcsot arra, hogy miben kell segítenie a támogatónak, hogy a valódi hatások megszülessenek. 

Sohasem egyetlen szervezet éri el a várt társadalmi változásokat, ezek többnyire kumulatív jellegűek. Az időtáv is hosszabb, mint egy-két év. A közös tanulást ösztönző támogatói hozzáállás lenne kívánatos. Természetesen itt is van értékelés, de más eszközökkel, ezek elsősorban a civil szervezetek reflexiós gyakorlatát, a saját mércékhez igazított értékelést, s a transzparenciát kultiválják.

(A cikk szerzője Kleisz Teréz, a Pécsi Közösségi Alapítvány kurátora.)