„Szeretnénk a fiataloknak minél nagyobb perspektívákat mutatni”

Ifjúsági közösségi tér létrehozásán dolgozik az Egyesek Ifjúsági Egyesület, miután megvásároltak Szécsény központjában egy erősen felújításra szoruló régi diszkót. A projekt felelősével, KisVÁROS programunk támogatottjával, Becsey Jankával beszélgettünk arról, miként lehet tartósan megragadni a fiatalok érdeklődését, hogyan lehet cselekvő közösséget formálni belőlük, és az ifjúsági munka mi módon indíthat párbeszédet a szélsőségesen különböző társadalmi csoportok között. 

Miért gondoltad, hogy pont neked Szécsényben közösségszervezéssel kell foglalkoznod?

Azért, mert azt láttam, hogy a helyieknek vannak emlékei, élményei a jól működő közösségről, és ezekből ki lehet indulni. 

Milyen volt a jó közösségi élet? Mitől épült le?

Az elmondások alapján azért volt pezsgőbb a közösségi élet, mert többen laktak itt, és több volt a fiatal; sokan elköltöztek az elmúlt 20-30 évben, a lakosság elöregedett. Ezzel együtt úgy látom, van az emberekben egyfajta vágy a közösségre. 

Milyen helyi hagyományokra szeretnél támaszkodni?

A rendszerváltás előtt tartottak itt nagy diáktalálkozókat, jöttek sportegyesületek, sulik, szakkörök, és még felvonulás is volt a városban. Ezt egyébként az alpolgármester mesélte, mint ahogy azt is, hogy akkoriban volt egy nagyon hasonló projekt, amikor fiatalok, baráti társaságok összeálltak, és felújítottak egy hasonló állapotban lévő épületet saját erőből és helyi támogatásból, ahol azután jó pár évig működött is az ifjúsági ház. Ráadásul az is egy alulról jövő közösségi kezdeményezés volt, amit fiatalok vezettek, nem a művelődési ház dolgozója kezdett el programokat szervezni az ifjúságnak, mint sok más városban. 

Tényleg, miért pont a fiatalokkal kezdtél el foglalkozni? Életkori sajátosság?

Egyrészt igen. Másrészt abból indulok ki, amit megtapasztaltam a szülővárosomban, ahol rengeteg, fiatalokat célzó programot láthattam közelről. Voltak fesztiválok, diáknapok, diáktanács, diákrádió, mindenki felkarolt minket, mindenki segített, adott helyet, pénzt, ha szerettünk volna tenni valamit. Az önkormányzat is támogató volt. Nagyon szép élményeim voltak, nem volt kérdés, hogy nekem is hasonlóval kell foglalkoznom. 

Mit szólnak mindehhez a helyi civil kezdeményezések, a fiatalok és az önkormányzat?

Az önkormányzat lehetőségeihez képest támogat. Az alpolgármester foglalkozik az ifjúsági ügyekkel, aki maga is pedagógus volt, és az egyik szécsényi diákszínjátszó kört most is ő vezeti – vele közvetlen a kapcsolatunk. A diákszínjátszókkal és a rajzszakkörrel is nagyon jó a kapcsolatunk, utóbbiak foglalkozásain még modellt is szoktak állni az önkénteseink. A helyi civilek közül együttműködünk és segítjük egymás munkáját a Szécsényi Kőrösi Alapítvánnyal, akik ugyanúgy közösségszervezéssel foglalkoznak, mint mi, de ők nem a fiatalokra fókuszálnak, hanem minden korosztálynak szerveznek programokat. Rajtuk kívül egy-két helyi kisvállalkozás is kifejezte támogatását.

A célcsoportot, az ifjúságot hol keresitek, hol éritek el?

Az Egyesek Ifjúsági Egyesület egyik alaptevékenysége a helyi ifjúsági munka. Nálunk ez nagyrészt azt foglalja magában, hogy oktatási- és szociális intézményekbe járunk gyerekekhez, fiatalokhoz készségfejlesztő foglalkozásokat tartani, ezért sok diák jól ismer minket, ezen túl számos személyes kapcsolatunk is van fiatalokkal. Amikor kitaláltuk, hogy ifjúsági házat szeretnénk létrehozni, mindenkit, akit ismertünk közös főzésre, beszélgetésre, kajálásra hívtunk az önkénteseink házába; több ilyen alkalom volt, és ezeken találtunk rá azokra a fiatalokra, akik a mai napig ide járnak és aktívak. Érdekes, őket nem értük volna el az alaptevékenységünk során, mert ők olyan suliba járnak, ahova mi nem jutunk el. 

Mit csináltok együtt, és milyen perspektívát látsz?

Az elmúlt hónapokban például ők tisztították ki a kertet, ők bontották le a kerítést. A fűtés is azért megy most, mert az egyik fiú, aki az apukájával sokat szerelt kazánt, odament és bekapcsolta – ez nekem nem ment ilyen könnyen. Rettenetesen aktívak és önállóak. Nem mindig az van, hogy mi megszervezzük, elmondjuk, mit lehetne csinálni, hanem ők kitalálják, mit kéne, és hoznak hozzá eszközöket otthonról. Így fugáztak meg sütögettünk is. 

Szakmai programokba is belevágtunk már egy ifjúsági részvételi program keretében. Ott az a cél, hogy közösen kitalálunk és kidolgozunk közösségi programokat, például társasjáték klubot, nyári ifjúsági fesztivált. Elkezdtünk egy angol klubot is, ami nem klasszikus nyelvoktatás, sokkal inkább beszédkészség-fejlesztés, ahol az a célunk, hogy a havi, közösen kiválasztott témából konkrét anyag – írás, videó, podcast – készüljön. Persze az is cél, hogy rendszeresen beszélgessünk olyan témákról, ami érdekli őket, ráadásul angolul és ingyen. A társasjáték-esteket is folytatjuk, azt szeretnénk, hogy minden hónapban legyen egy. Azt láttuk, hogy ahhoz könnyen csatlakoznak az újonnan érkezők, és így egyszerűbb eljönni egyedül, barátok nélkül is. Délutáni bulikat is szerveznénk rendszeresen, mondjuk 5-től 10-ig. Nemrég a halloween-buli volt az első, amikor kidekoráltuk az egész házat, és sokkal több ember eljött, mint vártuk: nyolc-tízre számítottunk, és voltunk vagy harmincan. 

Most azt a célt tűztem ki – persze a munkatársaimmal egyeztetve -, hogy egyre több embert érjünk el, és növeljük a magot, amelyik használja a házat. Cél az is, hogy minél jobban bevonódjanak a közös cselekvésbe; az utópisztikus végső cél az, hogy nekünk ne kelljen semmit csinálnunk. Egészen pontosan ők találják ki és szervezzék meg a programokat, mi pedig ezekhez szerzünk pénzt és adunk kapcsolatokat, vagyis szeretnénk minél önállóbbakká tenni őket, és minél nagyobb perspektívákat mutatni nekik. Ezen kívül nyilván hozzuk az állandó hozzáadott értékünket: mindig van itt egy felnőtt.

A pályázatodban volt egy mondat, ami nagyjából úgy szólt, hogy az ifjúsági munkát alkalmasnak látod arra, hogy szélsőségesen különböző társadalmi rétegek között kapcsolódás jöjjön létre. 

Ez nagyon nehéz téma, nagyon nagy társadalmi szakadékokat látok.

Kik között?

Szakadék van a cigányok és a nem cigányok között, de nyilván inkább a szegénységben élők és a középosztálybeliek között látható az igazi különbség. Ezt a kérdést itt nem lehet kikerülni, mindenki erről beszél az utcán a második mondat után. Az iskolák is szegregáltan működnek: van, ahol a diákok 90-95 százaléka magyar, míg például a környékbeli falusi iskolákban a tanulók 100 százaléka szegregátumban élő, sokszor funkcionális analfabéta roma. Ezek a gyerekek szinte sosem találkoznak, legfeljebb, ha összejönnek verekedni.

Azt tapasztaltam, hogy létezik a másik csoporttal szembeni előítélet, de ha valakit megismernek személyesen, akkor ez jó eséllyel elpárolog. Tehát a csoport felé van előítélet, a személy felé sokkal kevésbé, és ezzel szerintem lehet dolgozni.

Miként éred el, hogy minden rétegből jöjjenek gyerekek a programjaitokra?

Úgy, hogy személyesen meg kell őket ismerni, és például rá kell írni az instagramján, hogy jöjjön el. Ez most is így működik. Elsőként azokat hívtuk el, akiken látjuk, hogy mozgolódnak a közösségben, nyitottak, beszélgetnének, tehát könnyen bevonhatók. Idővel nyitunk majd azok felé is, akik kevésbé nyitottak.

A különböző társadalmi csoportok összehozása az ifjúsági munkátok egyik kimondott célja, vagy ez csak úgy jön, mert muszáj, hogy jöjjön?

Nem muszáj, hogy jöjjön. Igazából szerintem sokkal könnyebb lenne, ha csak a jó háttérrel rendelkező fiatalokkal foglalkoznánk. De érzem, hogy ez nagyon fontos, mert ha nem ezt az utat választjuk, akkor nem lesz jobb a helyzet. Ha csak velük foglalkoznánk, akkor akiket kinevelünk, ők egyrészt elmennek egyetemre, és nem jönnek vissza. Másrészt nem látna ki egyikük sem a saját közegéből. De ha több társadalmi csoporttal foglalkozunk, akkor ők megtapasztalják, milyen az, ha együtt vannak, közösen cselekszenek, és annak lehet helyi perspektívája is, mert közülük sokan itt maradhatnak. 

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázatát hogyan találtad meg? Miért gondoltad, hogy pályáznod kell?

Az egyik munkatársam figyeli a pályázatokat, ő találta. Egy másik kollégám ismerte az alapítványt, és nagyon ajánlotta, hogy jelentkezzek. Nagyon tetszett mindannyiunknak a pályázat felfogása és célja. Nálunk az ifiház-projekt nagyrésze hozzám tartozik, ezért pályáztam én. Egyébként ez volt az első pályázat életemben, amit egyedül adtam be (mosolyog).

Mit vársz az alapítvány szakmai támogatásától?

A szervezetünkön belül nagyon sok tapasztalt ember van, lehet inspirálódni, lehet beszélgetni, megoszthatom én is a véleményemet. Ezzel együtt legyen egy külső szem, mint egy szupervízor – ez volna a legfontosabb számomra. 

A pénzbeli támogatást mire fordítjátok?

Most elsősorban az Ifiház felújítására kell forrást keresnünk, hogy legyen tető, villany, fűtés, és így tovább. Az én prioritásom azonban elsősorban a tartalom: milyen funkciók lesznek, és milyen berendezés. Úgy képzelem, hogy a GYSZA támogatását a belső tartalom kialakítására fogjuk majd felhasználni. Az első évben egy kis konyhát alakítunk ki. Örülök egyébként, hogy ezt beleírtam a pályázatba, mert nemrég jártam Spanyolországban egy ifjúsági segítőknek szóló konferencián, ahol mások is arról számoltak be, hogy a legfrissebb tapasztalatok szerint most azzal lehet leginkább vonzani embereket, ha van kaja és szabadfoglalkozás. Nálunk szokott lenni mindkettő.

A szécsényi ifiház mindennapjait Facebookon és Instagramon lehet követni.

(Bardócz Iván)