„Fontos érezni a hatalmat, ami lakosként a kezünkben van”
A Szentendrén elárvult zöldügyek felkarolásáról, a harcos érdekvédelem és a közösségépítés viszonyáról, a kisvárosi gondolkodás formálásának lehetőségeiről és a hatalom természetéről beszélgettünk Kiss Petra Sárával és Lázár Zsófiával, a Zöldendre Egyesület tagjaival, KisVÁROS-programunk támogatottaival.
Miért gondoltátok, hogy pont nektek kell közösségi ügyekkel foglalkoznotok?
Kiss Petra Sára: Szentendrén nőttem fel, mindig szerettem itt élni, mert erős közösségeket láttam magam körül, amelyek szervezkedtek, programokat csináltak, színes kulturális életet, amibe könnyű belefolyni. Tipikus lakosként korábban sosem foglalkoztam kifejezetten zöldügyekkel, de feltűnt, hogy veszélybe került a környezet: Szentendre azért élhető, mert közvetlen kapcsolata van a természettel, és egyáltalán nincs fókuszban, hogy erre odafigyeljünk. Folyamatosan nő a város, és valamiért az emberek többsége azt tartja fontosnak, az számít fejlődésnek, ha minél jobban lebetonozunk mindent, ha egyre több ház épül, és könnyű autóval közlekedni. Valamiért még mindig elbagatellizálják a zöldügyeket, így egyre fontosabbá vált, hogy ezekkel foglalkozzunk.
Lázár Zsófia: Szentendre speciális adottsága, hogy a természetvédelmi területek „átfolynak” a városon: négy patakunk van és a Duna, a Dunához kapcsolódik a belváros, szóval a városszövet egyenrangú része a természet és az épített infrastruktúra. Úgy látjuk, hogy a városvezetésnek nincs igazán koncepciója arra, hogy mindezt hogyan lehet megőrizni, mindez miként jelenthet értéket, pedig – különösen a klímaválság idején – óriási kincsről van szó.
Egyébként régóta zöldügyekel szeretnék foglalkozni, mert kifejezetten izgat, hogyan lehet jól, etikusan viselkedni a klímaválság korában. Nyilván az ember tud változtatni egyéni cselekedetein, de annak olyan nagy hatása nincs; a bolygó megmentése túl nagy kihívás, így kerestem azt a szintet, ahol hatni tudok. Arra jöttem rá, hogy ez a település szintje – itt hatást gyakorolhatunk és értelmezhető a szemléletformálás is. Az fogalkoztatott, hogy települési szinten hogyan érhető el a klímatudatosabb szemlélet, életmód, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy természetvédelmi területek megvédésével kell majd foglalkoznunk, hogy az elvileg jogszabály által védett területek lakossági védelemre szorulnak. De egyszerűen ez történt, volt két olyan városi ügy is (ld. a keretes írást), ami beindította a zöld szemléletű emberek, majd a tágabb közösség szerveződését.

A zöldügyek képviselete, az érdekvédelem ugyanolyan fontos, mint a közösségépítés? Milyen viszonyban állnak egymással?
L.Zs.: A konkrét ügy hozza össze a közösséget, amit lehet tovább építeni.
K.P.S.: Itt és most igen. Ezen túl arra is ráébrednem, hogy nemcsak hivatalos döntéshozóként alakíthatod a közéletet, a várost, ahol élsz, hanem erre lakosként is vannak lehetőségeid. Ha keresel társakat, akikkel ugyanazt gondoljátok, van víziótok, akkor nagyon sok mindent el lehet érni.
A közösségetek folyamatosan bővül az ügyek mentén?
L.Zs.: Ez kicsit ennél tudatosabb (mosolyog). Röviden: az első ügyünk egy tó megvédése volt, amit egy beruházó konkrétan be akart temetni. Ez a sokkoló történet életre hívta azt a magot, akikkel elkezdtünk együtt dolgozni, de aztán próbáltunk arra is gondot fordítani, hogy ne csak a harcos, érdekvédő kép alakuljon ki rólunk, hanem olyan tevékenységet is felmutassunk, amihez könnyű kapcsolódni.
Mi az?
K.P.S.: A szemléletformálás. Az érdekvédelem mellett nálunk a szemléletformálás is középpontban van. Olyan programokat is szerveztünk, ahol szakértők meséltek például arról, hogyan érdemes együtt élni egy patakkal. Tehát szeretnénk, ha az is világos lenne, miért akarunk valamit megóvni és mi köze van mindehhez az ittlakóknak.
L.Zs.: Arról szóltak ezek a beszélgetések, hogy miként lehet értő és érző módon a városi természethez kapcsolódni.
|
Az emberek kíváncsiak erre? Bevonódnak?
K.P.S.: Igen. Számunkra is meglepetésszerű volt, hogy mekkora érdeklődés övezi ezeket a programokat, különösen úgy, hogy él az erős tévhit, amely szerint a fejlődés egyenlő az infrastruktúra fejlesztésével.
A közvetlenül érintetteken, tehát például a patak partján lakókon túl is tapasztaltatok érdeklődést?
K.P.S.: Városi szintű volt az érdeklődés. Ez egyszerűen azért van, mert Szentendre nemcsak a macskakövei és a múzeumai miatt érdekes, hanem a Duna és a Pilis közelsége miatt, és aki kiköltözik, az elsősorban ezért jön ide, nem pedig nagyvárost akar áruházakkal, szép utakkal.
L.Zs.: Igen, ez ellentmondás, hogy az emberek a zöld miatt költöznek ide, és mert közel van Budapest, de azután folyamatosan a dugóban találják magukat – sokan nem számolnak azzal, mivel is jár az agglomerációba költözés. Másoknak pedig nagyon nehéz megélni, hogy a város csak növekszik, növekszik – a lakosság száma és a beépített területek nagysága is.

A közönyöseket, és akik autózni akarnak, azokat meg tudjátok szólítani? Az ő szemléletformálásuk hogyan lehetséges?
L.Zs.: Erre keressük a válaszokat. Szeretném tudatosítani, hogy egy-másfél éve működünk, ezalatt két jelentős érdekvédelmi ügyünk volt, és még szerveztünk egy szemléletformáló programsorozatot, tehát nagyon intenzív másfél éven vagyunk túl. Amiről beszélsz, az iszonyú nagy falat, és nyilván hosszú távon értelmezhető.
K.P.S.: Fontos megérteni azt is, hogy aki autóval jár, nem biztos, hogy azért teszi, mert nem érdekli a környezet. Nekem is van autóm, és használom is, mert van, amikor másként nem megy. Szóval nem két táborról van szó, akik szembenállnak egymással. Szerintem nincs olyan, hogy “zöld ember” és “nem zöld ember”.

A KisVÁROS program korábbi, agglomerációban élő támogatottai számára fontos volt hogy elmossák az őslakosok és a „gyüttmentek” közötti törésvonalakat, és megszólítsák a sok frissen beköltözőt. Ez nálatok is cél?
K.P.S.: Szerintem nem lehet különbséget tenni aszerint sem, hogy az őslakosok szeretik a zöldet, a beköltözők pedig csak kocsival járnának – van nagyon sok közös pontjuk az itt élőknek, ilyen lehet például a természet szeretete is. Ezen túl azt látom, hogy a frissen beköltözők szeretnének kapcsolódni a városhoz, és hozzátenni valamit.
L.Zs.: Szerintem sincs ekkora törésvonal. Szentendre mindig kulturálisan sokszínű és befogadó város volt, itt magyarok mellett például szerbek, dalmátok, németek, szlovákok, görögök éltek, és van kilenc templomunk. Elképzelni is nehéz, hogy ilyen kicsi területen micsoda színes közösség létezett már az 1700-ass években.
Amikor másfél éve feltűntetek a színen, hogyan fogadott benneteket a helyi civil közösség és az önkormányzat? Hogy alakult azóta a viszony?
L.Zs.: Szentendrén hosszú éveken át erős volt a civil jelenlét, majd az ezt megtestesítő emberek az önkormányzatban döntéshozói pozícióba kerültek, így maga a civil szféra mondhatni kiürült, kiüresedett. Ebbe a helyzetbe robbant be egy ügy, amelynek mentén szükség volt a civil kontroll szerepre, és ezt a hiátust töltötték be azok, akiknek fontos volt a természet védelme – így mi is.
K.P.S.: Pont az érdekvédelem miatt kissé konfliktusos lett a viszonyunk az önkormányzattal; mi azon igyekszünk, hogy a civilség, a részvételiség, a természet szeretete ne csak hangzatos frázisok legyenek. Azt sem árthat érteni, hogy ha kritikai álláspontot fogalmazol meg civilként a civilekből álló önkormányzattal szemben, az nem kell, hogy azt jelentse, ellenség vagy, de az sem következik belőle, hogy neked kellene önkéntes munkában elvégezned önkormányzati feladatokat. Az például egy ideális állapot lehet, ha egy önkormányzat támogatja a független civil szerveződéseket és nem fenyegetésként vagy konkurenciaként tekint rájuk.
L.Zs.: Látnunk kell, hogy ez nem egy civilek versus civilek helyzet, hanem ők civilből döntéshozói pozícióba kerültek, mi pedig egyszerűen a civil oldalon maradtunk.
A hatalom mindenkit megváltoztat?
L.Zs.: Nem. Egyszerűen más a szerepkörük.
Ezt hívják hatalomnak, nem?
L.Zs.: A döntéshozónak van egyfajta hatalmi helyzete, de valójában az egy szerep, amibe belekerült egy időre. Onnan közelíteném meg inkább a kérdést, hogy szerintem nem jó az a gondolkodás, amely szerint ötévente választáson pozícióba teszünk valakiket, és azután tőlük várjuk a megrendeléseink teljesítését, meg egyébként mindent, ők pedig a választás előtti egy évben veszik komolyabban a lakosság hangját. Jó lenne, ha erre folyamatosan odafigyelnének, ráéreznének az itt élők igényeire, és akkor nem 10, 12, vagy 14 ember víziója valósulna meg.
K.P.S.: Fontos, hogy ne csak azt figyeljük, hogy a város vezetői mit tudnak megtenni, vagy tesznek meg végül, hanem tisztában legyünk azzal a hatalommal is, ami lakosként a kezünkben van. Ha van víziónk, tudunk szervezni, találunk támogatókat, akkor alakítani tudjuk, milyen legyen a városunk. Tudom, ezt már elmondtam, de nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány KisVÁROS–programját hogyan találtátok meg? Miért döntöttetek a pályázás mellett?
L.Zs.: Régebb óta figyeltem a programot, és ismertem az előző kiírás két támogatottját. Láttam, milyen aktívak, érdekelt, pontosan mi ez a program és mit támogat, és persze észrevettem az új pályázati kiírást is.
K.P.S.: Tudtam én is a programról. Engem az kezdett el érdekelni, hogy mennyiben bővíti a lehetőségeinket, ha van egy saját szervezetünk. Rájöttünk, hogy egyesületként, formális szervezetként több lehetőségünk van például támogatáshoz jutni, és komolyabban is vesznek minket. A GYSZA pedig pont arra ad lehetőséget, hogy felépítsd a saját közösségedet, szervezetedet.
Tehát az egyesületetek, a Zöldendre csoport megalakulása egy szerves folyamat része, amit a GYSZA támogatása megerősített?
L.Zs.: Igen. Informális szervezetként már részt vettünk az Erősödő Civil Közösségek inkubátor-programjában azért, hogy ne csak ez az érdekvédelem legyen a profilunk, hanem szemléletformáló, ismeretterjesztő programjaink is legyenek, amelyhez könnyebb kapcsolódni. Valljuk be, az érdekvédelem elég kemény műfaj, sok munkát, folyamatos készenlétet és feszültséget jelent, és sokszor kudarcos is – ehhez sokkal nehezebb tartósan kötődni.
Mit vártok a GYSZA támogatásától?
L.Zs.: Személyes fejlődést. Nem vágytam rá, de bekerültem ebbe a félig-meddig közösségi kulcsember szerepbe, amit sokkal tudatosabban és magabiztosabban szeretnék végezni. Annak is örülnék, ha a szűkebb csapatunk tudatosabban, értőbben tevékenykedne, mert eddig sokkal inkább ösztönösen cselekedtünk.
K.P.S.: Úgy gondolom, hogy ha a koncepciónkhoz szakmai támogatást kapunk, akkor azt hitelesebben, hatékonyabban, több embert bevonva tudjuk képviselni. Meg persze pénzt is várunk (nevet).
Az helyes. Mire költenétek?
L.Zs.: A szervezet működtetésének és a programjainknak nyilván vannak költségei. Ezen túl az ügyek mentén sok szakértői és jogi segítségre van szükségünk, amit nem lehet mindig önkéntesen kérni.
K.P.S.: Nem szükségszerű, hogy a civilség társadalmilag kevéssé megbecsült, kizsigerelő önkéntes meló legyen, ami végül nem vezet sehova. Lehet anyagi támogatásokat szerezni azért, hogy strukturáltabb, valódi munka jellege legyen a tevékenységünknek.
Munka mellett honnan van energiátok ennyi mindent tenni a városért?
L.Zs.: 2024-ben nagyon sokszor munkaszerűen végeztem önkéntes munkát, amit nem szeretnék így folytatni, és ebben szükségem lesz az egyesület segítségére. Persze egyáltalán nem bántam meg, hogy az alakuló időszakban bele tudtam tenni ennyi energiát ezekbe a nagyon fontos ügyekbe.
K.P.S.: Hiszek abban, hogy annak, amit teszünk, van értelme, ezért ez a munka feltölt. Persze fárasztó is, de nem tehetek róla, úgysem bírok magammal.
Mit tartotok az elmúlt másfél év legnagyobb eredményének?
K.P.S.: A zöld fókusz egyértelműen bekerült a városi gondolkodásba. A témáink és a szervezetünk felkerült a térképre.
(Bardócz Iván)