Új hitel gyógyíthatja a magyar beteget

Az alattvaló-tudat, a közösség tagadása, az anómia, az üres individualizmus és a bűnbakkeresés az oka többek között annak, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. A bizalom kultúrájának kiépítése hozhat változást – mondta a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Megérteni Magyarországot című konferenciáján Csepeli György. A szociálpszichológus Új hitel című előadásán Széchenyi nyomán számba vette, mik a magyar beteg tünetei, és mi lehet a gyógyír. Széchenyi megállapításai és következtetései ma is dermesztően megállják a helyüket.

Széchenyi 1830-ban ambiciózus kísérletbe fogott; meg akarta érteni Magyarországot. A Hitel szociálpszichológiai könyv, dermesztően azonosak a kérdések és a válaszok, amelyeket akkor felvetet és megtalált. „Miért nem bírja a magyar olyan jól magát, mint körülményei engednék” – így szól a könyv egyik fejezetcíme. Széchenyi szerint a hitel hiánya miatt; a hitel itt szociálpszichológiai fogalom – valójában a bizalom hiányáról van szó. A hitel hiányának enyhítése nyomán tekinthetünk bizalommal a jövőbe – kezdte előadását dr. Csepeli György szociálpszichológus, az MTA doktora.

A magyar beteg szimptómarendszere

A jelenbeli kicsinység és a múltbéli nagyság közötti feszültség a tünetegyüttes egyik fontos eleme, ami egész térségünkre jellemző. Senki nem szeret kicsi lenni, és régiónk nemzetei a nagyságot a történelemben keresik, utólag, egymás rovására, pedig valójában egyik nemzet sem volt nagy – birodalmak alávetettjeiként éltünk mindannyian. A múltért való versengés a szuverenitás-hiány, a késői nemzeti ébredés következménye.

Magyar alapélmény, és nem öncsalás – folytatta Csepeli – , hogy egyedül vagyunk: nyelvi szigetben élünk, tehát másképp gondolkodunk környezetünkhöz képest, ami versenyhátrányt jelent, ráadásul ezek a falak áttörhetetlenek.

Problémás a saját testünk: bár az öngyilkossági statisztikák javulnak, már „csak” 19-en követnek el öngyilkosságot 100 ezer emberből (ez pár éve 30 volt, négy évtizede 50), de van fokozatos öngyilkosság, amiben nagyon jók vagyunk. Alkoholizmus, kábítószer-használat, étkezési szokások – mindezekért európai összevetésben vezető halálokot jelentenek a daganatos-, valamint a szív- és érrendszeri betegségek. A függőségek a bizalomhiány kényszeres kompenzálását jelentik – mondta az előadó.

A tünetegyüttes fontos eleme a másik tagadása: a másikhoz forduláskor egyfajta sarc-mentalitás vesz rajtunk erőt – tartunk a másiktól, hogy az el akar venni tőlünk valamit. Gyanakvóak vagyunk egymással szemben, csapdahelyzet keletkezik, amelyben a másik kára jelenti az egyik örömömét, így konstruktív kapcsolatok nem alakulhatnak ki. Ebből adódik a közösség hiánya, az üres individualizmus és a páratlan panaszkultúránk: nem a megoldást keressük, hanem a problémában vájkálunk – nem azért, hogy megszabaduljunk tőle, hanem kéjelgünk a fájdalomban, miközben a megoldásáért semmit nem teszünk. A hitel-mentalitás ezzel szemben a bizalommal odafordulást jelentené; pozitív képpel közelíthetnénk a másikhoz, ami önmegvalósító jóslat lehetne.

Térségünk általános vonása az alattvaló tudat, az állampolgári tudat hiánya: az állam által elkövetett visszaéléseken nem akadunk ki, ami elképzelhetetlen egy nyugat-európai, demokratikus viszonyok között felnőtt polgár számára – mondta Csepeli György.

Térségünkben is egyedülállónak számít a szimptómarendszer következő eleme, a közösség tagadása. Más népek dicsőséges, erős himnuszaival szemben a mi Himnuszunk önsorsrontó, csakúgy, mint nemzeti kalendáriumunk – csupa történelmi tragédiára emlékezünk évről-évre, ráadásul nemzeti hőseink is általában tragikus sorsúak. A szerzett kulturális minták tovább élnek generációról generációra – mindez eltávolít minket a realitástól.

Hasznosnak tűnő túlélési eszköz, bár a „magyar beteg” fontos tünete az anómia, a kiskapu-keresés – nem törődünk a szabályokkal, saját akaratunkat érvényesítjük azok ellenére. Ebből következik a szolidaritás-hiány, tehát a társadalom gyenge kötései gyengék. A társadalom ereje viszont pont e kötések erősségéből származik, abból, hogy idegenek is megbíznak egymásban. Nálunk az ismerősök sem bíznak egymásban – mondta Csepeli.

A tünetekhez sorolható az üres individualizmus. Csak magunkra koncentrálunk, ami társadalmi csapdához vezet: mindenki jól akar járni, de így a közösség jár rosszul. A sem nem kooperáció, sem nem versengés állapotában élünk, ahol a nyers erő és a harc dönt – ez pedig nem visz előre.

Jellemző ránk az intolerancia – ha sebezhető az ember élete, abból a másság elfogadásának hiánya következik. Különösen jól teljesítünk az egyébként antropológiai alapokkal bíró csoportra fókuszáló ellenségesség terén. Mindenkiben ellenséget látunk, majd csodálkozunk, hogy bennünk is mindenki ellenséget lát: szorongunk a pirézektől, akik nincsenek; a rendszerváltás óta folyamatosan nő a nacionalizmus, az antiszemitizmus és a romaellenesség. Jellemző, hogy az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken Magyarország nem képviseltette magát, minden más hadviselő fél – függetlenül attól, melyik oldalon harcolt – viszont ott volt. Nem törekszünk más narratívák megértésére – következtetett Csepeli.

Jelentős tünet végül a bűnbakállítás: nem viseljük el a kudarc következményeit, nem követi tanulás a bukást, hanem magyarázkodunk és külső okokat keresünk – fejezte be a szimptómák felsorolását Csepeli György.

Van kiút

„Az okos ember nem néz annyira háta mögé, mint inkább maga elibe.” „Csak az a valóságos, bölcs hazafi, aki lehetőt kíván; a hibákat inkább magában keresi, mintsem másokban.” „Ha senki sem teszi a kötelességét, teszi ő, úgy mint az igazi hős, maga megáll.” – idézett ismét a Hitelből az előadó, mondván: ma sem más a kiút, mint amit Széchenyi megjelölt.

Csepeli György szerint az új hitelnek, vagyis a bizalom újjáépítésének is több eleme van.

Ilyen a racionalizmus, vagyis a reális helyzetfelmérés, a célok, eszközök számbavétele, majd az ezt követő cselekvés. Ilyen a pozitív gondolkodás, amely önbeteljesítő: saját magunkat és környezetünket is kihozza a negatív helyzetből. Ide tartozik a helytállás, a teljesítmény és a kockázatvállalás is, valamint a közjó szolgálata, amely egyesíti az országot és a polgárokat – akkor is, ha a köz egy kisebb közösség.

A kooperáció és a bizalom kultúrájának megteremtése is nélkülözhetetlen: ez a társadalom kötőanyaga, csak a bizalom és az együttműködés vezethet sikerhez, végül a siker kultúrája hoz majd valódi közösségeket.

Fontos feltétele a változásnak az önbizalom: az együttműködés hiányának végső oka, hogy saját magunkban sem bízunk.

Empátiára és toleranciára is szükségünk van: nem azért kell segíteni, hogy azt majd visszakapjuk, hanem mert látjuk, hogy a másik bajban van; meg kell érteni: az önzés nélküli segítés felemelő.

„Minél többen szabadok egy országban, annál erősebb az ország, és annál nagyobb lehetősége van arra, hogy megmaradjon az iszonyatos, országok, kontinensek közötti versenyben. A szabadság és az alkotás segíthet rajtunk.” – mondta Csepeli György.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány az alulról jövő, társadalmi változásokra érzékenyen reagáló közösségi kezdeményezések támogatója. Épp ezért fontosnak tartjuk, hogy több különböző nézőpontból is megértsük Magyarország meghatározó társadalmi folyamatait – azokat is, amelyek nem tartoznak az érdeklődés homlokterébe. Ezért szerveztük a Megérteni Magyarországot című konferenciánkat. Új hitel gyógyíthatja a magyar beteget című írásunkat Csepeli György előadásáról itt olvashatja, Rácz Zsuzsa gondolatit pedig a „Ruandában is befolyásosabbak a nők, mint nálunk” című cikkből ismerheti meg. Jó dolog, vagy katasztrófa? – Magyarország és az automatizációcímmel pedig Kis Miklós előadásáról számoltunk be. A magyarok továbbadják a pesszimizmust címet viselő írásunkból pedig azt tudhatja meg, miként vélekednek rólunk, magyarokról évtizedek óta itt élő külföldiek. A lokális és globális kihívásokra helyeben adható válaszokról, a sikeres cselekvési lehetőségek szép példáiról itt számoltunk be először, itt pedig másodszor. Scsaurszki Tamás, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kuratóriumának elnöke pedig a közösségi alapítványok társadalom-formáló hatásairól beszélt. Konferenciánkon Kovách Imre a vidéki társadalom rétegződéséről, és a társadalmi piramis felborulásának lehetőségéről beszélt – a szociológussal készített interjúnkat itt olvashatja.