Nem kell mindig megoldanunk a jövő kérdéseit
Talán ez a legfontosabb tanulság, amit a nemrégiben tett lettországi látogatásomból hazahoztam. Hámori Gyuri írása lettországi útjáról.
A Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál a munkánk egyik legfontosabb része, hogy megosszuk a tudásunkat és a tapasztalatainkat a nemzetközi partnereinkkel. Az elmúlt 12 évben mi is rengeteget tanultunk tőlük, és mindig nagy öröm, amikor ebből valamit visszaadhatunk.
Lett kollégánk, Patricija 2025-ben részt vett egy, az ECFI és alapítványunk által szervezett magyarországi tanulmányúton, és szerette volna, ha minél több lett közösségi alapítványi kollégája és civil szervezet képviselője is hasonló is részt venne hasonló utakon. Csakhogy azt tapasztalta, hogy nem mindenki különösebben motivált arra, hogy külföldre utazzon egy tanulmányút kedvéért.
Nem adta fel és azt kérdezte: mi lenne, ha nem a helyi civileket vinnénk külföldre tanulni, hanem a nemzetközi vendégeket vinnénk el hozzájuk?
Így született meg a fordított tanulmányút ötlete, aminek keretében legalább hét városban és faluban fordultunk meg, nyugaton és főleg keleten, közösségi alapítványokat, civil szervezeteket és helyi kezdeményezéseket látogatva.
Már önmagában az is nagyon érdekes volt, hogy sokat tanulhattam Lettország történelméről és kultúrájáról. Meglepően sok párhuzamot fedeztem fel a magyar történelemmel, és újra rájöttem, mennyire inspiráló egyszerűen csak kíváncsinak lenni más országokra, kultúrákra, emberekre. Tudatosan figyelni és tanulni róluk.
Lettországban, ahogy Európa számos más országában, a kisebb települések folyamatosan veszítenek a népességükből. Ennek az egyik legfájdalmasabb következménye az intézmények fokozatos eltűnése. Szinte mindenhol felmerült az iskola helyzete, először megszűnik a középiskola, aztán az általános iskola, végül már csak az óvoda marad. És mi történik, ha egyszer az is bezár?
Milyen jövője lehet egy településnek, ahol lassan eltűnnek a közösségi élet alapvető intézményei?
Erre nyilván nincs egyszerű, megnyugtató válasz. De van itt egy nagyon fontos DE. A látogatásunk során szinte mindenhol lelkes kezdeményezőkészséggel, kreativitással és tenni akarással találkoztam.
Az egyik legszembetűnőbb különbség a választások előtti Magyarországhoz képest az volt, hogy Lettországban az állam és a helyi önkormányzatok nem ellenségként tekintenek a független civil szervezetekre, hanem sok esetben aktívan támogatják is őket és ezzel a helyi közösségek fennmaradását.
Persze ettől még nem oldódnak meg a strukturális problémák. A fiatalok ugyanúgy elköltözhetnek, a gyerekes családok ugyanúgy érezhetik azt, hogy hosszú távon nincs jövőjük egy-egy településen.
De az a hozzáállás, amivel találkoztam, egyáltalán nem az volt, hogy „úgysem érdemes semmit csinálni”. Sokkal inkább az, hogy „jó, akkor nézzük meg, mit tudunk kihozni abból, amink van!” És ebből bizony nagyon sok mindent ki lehet hozni.
A hagyományos szövéstől és a helyi gasztronómiai kultúra ápolásától kezdve a különféle közösségi és kulturális eseményeken át egészen az önkéntes tűzoltóknak szervezett toronymászó (?) versenyig rengeteg kreatív kezdeményezéssel találkoztunk.
Ami igazán meglepett, hogy a nyilvánvaló nehézségek ellenére nem pesszimista jövőkép dominált. Pedig könnyen elképzelhető lett volna egy olyan látogatás, ahol minden beszélgetés a fogyatkozó lehetőségekről, az elvándorlásról és a kilátástalanságról szól. Ehelyett számomra meglepően sok derűt tapasztaltam. A korábban kissé zárkózottnak képzelt lett közösségeket kifejezetten optimistának és nyitottnak ismertem meg. És ez elgondolkodtatott valamin, ami a saját munkánk szempontjából is fontos.
Lehet, hogy néha túl nagy terhet rakunk a helyi közösségekre azzal, hogy folyton a jövőjük megmentését várjuk tőlük?
A civil szektorban és a filantrópiában rengeteget beszélünk fenntarthatóságról, hosszú távú hatásról, rendszerszintű változásokról. Ezek természetesen mind fontos kérdések. De talán közben hajlamosak vagyunk alábecsülni annak az értékét, ha egy közösség egyszerűen csak jól működik a jelenben. Ha vannak tartalmas programok, találkozási lehetőségek, közösen megélt élmények. Ha az embereknek van kedvük részt venni valamiben, alkotni, szervezni, tanulni, vagy egyszerűen csak jól érezni magukat együtt.
Nem kell minden egyes kezdeményezésnek megoldania az elnéptelenedést, megállítania az elvándorlást vagy biztosítania egy település hosszú távú fennmaradását. De lehet, hogy önmagában is nagyon fontos eredmény, ha egy közösségben jó élni, kapcsolódni, részt venni, és van minek örülni. Itt és most. És talán éppen ez az egyik módja annak is, hogy a jövő lehetőségeit nyitva tartsuk.
Nagyon köszönöm Patricijának, a Valmiera Novada Foundationnek és mindazoknak, akik fogadtak minket, megmutatták a munkájukat, a közösségeiket, és megosztották velünk a történeteiket.
(Hámori György)
