Ruandában is befolyásosabbak a nők, mint nálunk
Alig vannak női döntéshozók Magyarországon, ami alapvetően meghatározza, milyen szinten és milyen minőségben kerülnek napirendre az úgynevezett nőügyek. A nők a család – a láthatatlan munka – és a munkahely kettős szorításában felőrlődnek, ráadásul a szegénység is fokozottan sújtja őket. Közösségteremtés, szolidaritás, erre támaszkodva pedig saját ügyeik erős képviselete jelenthet megoldást, nemcsak a nőknek – mondta Rácz Zsuzsa író, újságíró, közösségépítő a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Megérteni Magyarországot című konferenciáján.
Az Állítsátok meg Terézanyut! sikere után nők ezrei kezdték velem megosztani a saját történetüket. Mindannyian azt kérdezték, mit csináljanak az életükkel, pedig 300 oldalt írtam arról, hogy nem tudom a választ – ezzel együtt azt éreztem, valamit adnom kell nekik. Ekkor kezdtem el a Terézanyu Klubot; ez a „terézanyuság” egyébként is jellemző rám és sok nőre: mindenáron meg akarunk menteni valakit – kezdte előadást Rácz Zsuzsa.
Rengeteg levelet kaptam, amelyek lényege az volt, hogy a nők mindig más érdekeit helyezik a sajátjuk elé, és ezt akár már észre sem veszik – a történetek végső soron arról szóltak, hogyan válnak a nők kiszolgáltatottá. Elkezdtem figyelni, mi is lehet a közös nevező, amivel a könyv megszólította a nőket – nekiálltam megérteni, hogyan működünk társadalmi nemünkben. Felmerült a kérdés: miként lehet az, hogy egy ekkora létszámú, ilyen társadalmi súllyal rendelkező csoport kisebbségi helyzetben van? Miért nem tudják jól képviselni saját érdekeiket, aminek következtében rendszerszinten hátrányt szenvednek az élet legfontosabb területein, ami ráadásul nemcsak nekik, de férfitársaiknak is fájó?
A nők reprezentációja a döntéshozatal legmagasabb szintjein rendkívül alacsony: a parlamenti képviselők 10 százaléka nő – ez az arány a rendszerváltás óta nagyjából változatlan. Ezzel Európában az utolsók vagyunk, Ruanda is megelőz minket, ahol például csaknem 50 százalékos női kvótát vezettek be, hogy ne történhessen még egyszer genocídium. A hazai arány alapvetően meghatározza, milyen szinten és milyen minőségben képviselik az úgynevezett nőügyeket. Ahol sikerült változtatni az arányokon, ott kvótával sikerült – sokat lehet arról vitatkozni, hogy a pozitív diszkrimináció jó-e, de a gyakorlat bizonyította: semmilyen más eszköz nem működik – mondta Rácz Zsuzsa.
A női országgyűlési képviselők aránya azt is jelenti, hogy más döntéshozó pozíciókban sem nagyon jelennek meg nők; a női felsővezetők aránya 1-3 százalék; a középvezetők negyede nő – onnan nem jutnak feljebb, ott az a bizonyos üvegplafon. Nemcsak azért nem tudnak továbbmenni, mert a rendszer nem segíti őket, hanem sokszor nem is akarnak: a különböző női szerepeik között nem tudnak zsonglőrködni, a családot és a munkát nem tudják összeegyeztetni.
Mindenhol Európában kényszer a kétkeresős családmodell, de a magyar nők különösen nehéz helyzetben vannak. Bár nálunk a legmagasabb a diplomás nők aránya, amikor belépnek a munkaerőpiacra, már hátránnyal indulnak: kisebb a fizetésük, egyértelműen azért, mert nem képviselik saját magukat. Kutatások szerint a 15-20 százalékos fizetésbeli különbség (az azonos végzettséggel és tapasztalattal rendelkező férfiakhoz képest – a szerk.) megmarad a nők teljes munkaerő-piaci története során. Előfordul, hogy a nők a gyerekvállalásig jó fizetésért magasabb pozícióba kerülnek, de a szülés után gyakorlatilag vége egy nő karrierjének: nem tud visszakapaszkodni a munkaerőpiacra, mert nincsenek alternatív munkavállalási lehetőségek – az álláshelyek mindössze 5 százaléka sorolható ebbe a kategóriába. Az alternatív munkavállalási formák hiányával ráadásul magasan kvalifikált réteget veszít az ország.
Ha az anyák megpróbálnak megkapaszkodni a munkaerőpiacon, akkor jön a nemulass: kiderül, hogyan lehet helytállni egyszerre a munkában és otthon. A láthatatlan munka, a háztartás vezetése és a gyereknevelés, amit mindenhol a világon hagyományosan nők végeznek és életbe vágó, annak ellenére nincs megbecsülve, hogy egyes becslések szerint értéke eléri a GDP 25, mások szerint 33 százalékát. Az évszázados minták, a nemi szerepek meghatározzák, ki milyen munkát végez otthon, és bizony a láthatatlan munka a nőké, ráadásul ez a hatalmi retorika által egyre inkább erősített konszenzus. Ezzel együtt van remény: a belépő generációknál már sokkal inkább érvényesülő mentalitás, hogy az életfeladatot a pár együtt vállalja – mondta az előadó.
A nőkre nehezedő elvárásrendszer – amit magukra is vesznek – annyira ellentmondásos, hogy a 30-as 40-es generáció harmada, negyede gyermektelen marad; a szociológia szerint azért, mert látták anyáikat, ahogy belepusztulnak az otthoni és a munkahelyi feladatok együttesébe.
Magyarországon minden harmadik gyerek éhezik és fázik – ezekben a családokban a nő is éhezik és fázik. A szegénységnek mindenhol a világon női arca van – a nők azok, akik először kiszolgáltatottá válnak, ezt követi a gyerekek kiszolgáltatottsága – villantott fel egy újabb szomorú aspektust Rácz Zsuzsa.
A nők boldogulásának egyik legnagyobb akadálya, hogy nincs információcsere, egymásra támaszkodás, nincs szolidaritás. Hogy valami pozitívumot is mondjak, a nyolc évig működő Terézanyu-pályázat olyan, máig élő közösséget teremtett, amely ezt hozza létre a mai napig. Ma Magyarországon kulcskérdés, hogy tud-e hosszú távon, autonóm módon működni egy közösség – legyen az bármilyen – , amely képes önmagáért kiállni, önmagát képviselni; a Terézanyu-pályázat megmutatta, hogy erre van lehetőség – mondta Rácz Zsuzsa.
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány az alulról jövő, társadalmi változásokra érzékenyen reagáló közösségi kezdeményezések támogatója. Épp ezért fontosnak tartjuk, hogy több különböző nézőpontból is megértsük Magyarország meghatározó társadalmi folyamatait – azokat is, amelyek nem tartoznak az érdeklődés homlokterébe. Ezért szerveztük a Megérteni Magyarországot című konferenciánkat. Új hitel gyógyíthatja a magyar beteget című írásunkat Csepeli György előadásáról itt olvashatja, Rácz Zsuzsa gondolatit pedig a „Ruandában is befolyásosabbak a nők, mint nálunk” című cikkből ismerheti meg. Jó dolog, vagy katasztrófa? – Magyarország és az automatizációcímmel pedig Kis Miklós előadásáról számoltunk be. A magyarok továbbadják a pesszimizmust címet viselő írásunkból pedig azt tudhatja meg, miként vélekednek rólunk, magyarokról évtizedek óta itt élő külföldiek. A lokális és globális kihívásokra helyeben adható válaszokról, a sikeres cselekvési lehetőségek szép példáiról itt számoltunk be először, itt pedig másodszor. Scsaurszki Tamás, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kuratóriumának elnöke pedig a közösségi alapítványok társadalom-formáló hatásairól beszélt. Konferenciánkon Kovách Imre a vidéki társadalom rétegződéséről, és a társadalmi piramis felborulásának lehetőségéről beszélt – a szociológussal készített interjúnkat itt olvashatja.