|

Máris formálják városukat az új közösségi alapítványok

Két, tavaly bejegyzett közösségi alapítvány is pályázati felhívással jelentkezett: magánemberek és szervezetek adományaiból helyi, kultúraformáló projekteket támogattak. Az Egri Közösségi Alapítvány és a nagykanizsai Loco-Motív Közösségi Alapítvány is megmutatta, hogy mozdítja meg a város civil életét a közösségi alapítvány.

Eger: Esély – Jövő – Élmény

Esély – Jövő – Élmény címmel hirdette meg első pályázati felhívását az Egri Közösségi Alapítvány, amelyre civil szervezetek és be nem jegyzett közösségek is jelentkezhettek elképzeléseikkel. Az esély hívószóval szociális és esélyegyenlőségi, az élmény hívószóval kulturális, a jövővel pedig a fiatalokat bevonó projektek jelentkezését várták – mesélte Bata Boglárka, az alapítvány kurátora. Eger sokszínű, a közösségi alapítvány kuratóriuma is az, így nem szerettünk volna egy specifikus témát kiemelni – indokolta a pályázati tematikát.

Március végéig nyolc pályázat érkezett, az Egri Közösségi Alapítványnak sikerült ismert és bejegyzett szervezeteket, valamint informális csoportokat is megszólítania. A kuratórium végül három helyett négy pályázat támogatásáról döntött, és a többieknek is mentorálást biztosít – számolt be az eredményről Bata Boglárka.

Százezer forint támogatást nyert az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete „Add a kezed mert együtt kerek a világ!” című szemléletformáló, érzékenyítő programja. Az értelmi fogyatékossággal élők és segítőik augusztusban nagy rendezvényt szerveznek a Dobó téren, ahol saját helyzetükre hívják fel a többség figyelmét. A fogyatékkal élők ügye nagyon fontos, mert ők nem láthatóak – indokolta a döntést Bata Boglárka. Szintén 100 ezer forintot nyertek el a Nagy-Eged hegyi Szent Kereszt-kápolna önkéntes kutatói; szorosan Egerhez kötődő, egyetlen ügyre alakult informális csoportról van szó, akik az alig ismert történetű kápolna ügyét szeretnék az érdeklődés homlokterébe állítani. Ugyanekkora támogatást kapott az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület „Kampány egy szebb világért” című projektje, amely Lajosváros városrészben a civil hagyományokat és a generációk közötti együttműködést újjáélesztő, a gyerekek körében szemléletformáló egynapos rendezvény.

A negyedik, soron kívül támogatott pályázó az Egerben elszállásolt, mintegy 200 ukrajnai menekültnek szervez közösségi programokat. Ez nem volt tervben, de a város szükségletei így alakultak, így a közösségi alapítvány ezt az ügyet is fontosnak tartotta támogatni – mondta Bata Boglárka.

Bogi úgy vélte, hogy a pályázóknak jutó 100 ezer forintos támogatás nyugodtan nevezhető érdeminek és láthatónak; van olyan projekt, ahol ez az összeg a költségvetés egészét jelenti, de mindenütt érdemben segíti az önkéntesek munkáját. Külön öröm az Egri Közösségi Alapítvány számára, hogy a pályázaton nyertes szervezetek kifejezetten érdeklődnek egymás munkája iránt – mondta.

Loco-Motív: City Tündér – Green Gerilla – (H)ős Lakos

Félmillió forintot osztott szét három jelentkező között szintén első pályázati kiírásán a nagykanizsai Loco-Motív Közösségi Alapítvány. A Thúry Vitézlő Oskola hagyományos Thúry-portyája, a Családok Átmeneti Otthona saját életterük kialakításáról szóló projektje, és az Eraklin Táncklub Egyesület a tánc világnapjára tervezett rendezvénye kapott támogatást – mondta Fülöp Réka, a kuratórium elnöke.

A kuratórium kifejezetten örült annak, hogy három ennyire különböző területről érkező, nívós pályázatot támogathatott – mesélte Réka. Elmondta, hogy a támogatási összegek minden csapat számára érdemi segítséget jelentenek, sőt a Családok Átmeneti Otthona szemléletformáló projektje – amely a lakókat saját életterük környezettudatos kialakításában segíti – kizárólag a közösségi alapítvány támogatásából valósul meg.

A Loco-Motiv csapata (Forrás: Zalai Hírlap)

A Loco-Motív Közösségi Alapítvány azt tervezi, hogy idén ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal jelentkezik újabb pályázati felhívással – mondta Fülöp Réka.

A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány még több közösségi alapítvány létrejöttét szeretné támogatni Magyarországon. Hamarosan felhívással jelentkezünk közösségfejlesztő szakemberek számára!

Hasonló bejegyzések