|

„A lokálpatriotizmus igenis mozgatja az embereket” (Magyar Katolikus Rádió)

Szintet léptek a magyar közösségi alapítványok: együtt támogattak egy határon túli, méghozzá székelyudvarhelyi ügyet – erről beszélt többek között a Magyar Katolikus Rádió Sorsfordítók című adásában projektvezetőnk. Scsaurszki Tamás elmondta azt is, miért példaértékű számunkra a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, miben tudtunk segíteni az udvarhelyi fiataloknak, és hogy végződött a hazai közösségi alapítványok első összefogása. Szó esett arról is, hogyan működnek, és hogyan működnek együtt a magyar közösségi alapítványok. A 2017. november 11-én elhangzott beszélgetés itt hallgatható meg.

Hasonló bejegyzések