Máté Barbara

kurátor

„Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam.” (Michelangelo Buonarrotti)

Nyilvános beszéd trénerként ez a mottóm és így ismertem meg a Gyökerek és Szárnyak Alapítványt is. Az Élő Adás program önkénteseként a civil szervezetek képviselőit készítettem fel hatásos és informatív bemutatkozásukra.

Ezt a feladatot szenvedélyesen szeretem, mert a szakmám legjavával vehettem részt fontos ügyek támogatásában. 1999 óta vagyok szervezetfejlesztő, tréner, coach – javarészt nagyvállalati ügyfeleknek segítek személyes, vezetői vagy szervezeti változásaikban.

Negyvenes éveim óta egyre nyitottabb vagyok, hogy civil önkéntesként is részt vegyek a társadalmi értékteremtésben. Ezért különösen nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy 2022-ben felkértek a Gyökerek és Szárnyak kurátori szerepére. Így tudásommal, értékrendemmel stratégiai szinten is segíthetem ennek az innovatív csapatnak az eredményes működését.

Munkámban, életemben is kulcsszavaim a KIBONTAKOZÁS és a LÁTHATÓSÁG. Ezt itt, a Gyökerek és Szárnyak csapatában teljességgel megélhetem.