|

Elindítottuk a GYSZA adománygyűjtő felületét civil szervezetek számára

Hogyan juthatnak forráshoz a civil szervezetek ahhoz, hogy megvalósítsák fontos kezdeményezéseiket? A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (GYSZA) online adománygyűjtő felülete új lehetőséget kínál azoknak a szervezeteknek és informális csoportoknak, amelyek szeretnék megszólítani támogatóikat, és közösségi céljaik megvalósításához gyűjtenének adományokat. A felületen keresztül egyaránt lehet általános működési támogatást kérni, vagy egy konkrét projektet, programot, eszközbeszerzést finanszírozni, akár előre meghatározott célösszeggel.

Számunkra ez a lehetőség jóval több egy technikai szolgáltatásnál: értékalapú együttműködést és hosszabb távú partnerséget jelent. A felület használatáról minden esetben egyedi egyeztetés során döntünk, hiszen olyan kezdeményezéseknek szeretnénk felületet biztosítani, amelyek összhangban állnak küldetésünkkel és értékeinkkel, átláthatóan működnek, és hozzájárulnak a helyi közösségek megerősítéséhez. A GYSZA jelenlegi és korábbi támogatottjai számára a szolgáltatás ingyenes, míg az új partnerektől a szakmai konzultációért és kísérésért cserébe az összegyűjtött adományok 10 százalékát kérjük el. A fennmaradó 90 százalékot a támogatási szerződés megkötése után kapják meg.

A közös munka során segítünk a kampány megtervezésében, a célok és az üzenetek tisztázásában, valamint az adománygyűjtő oldal kialakításában. A kampány aktív megvalósítása azonban a szervezet feladata: neki kell megszólítania támogatóit saját kommunikációs csatornáin, és rendszeresen tájékoztatnia őket a kezdeményezésről. Az adománygyűjtő kampányok jellemzően 10–90 napig tartanak, időtartamukat a felek közösen határozzák meg. Fontos, hogy a kitűzött célösszeg elérése nem feltétele az adományok átutalásának: a szervezet akkor is megkapja a beérkezett támogatást, ha kevesebb vagy több gyűlik össze a tervezettnél.

Az együttműködés egyik fontos eleme az átláthatóság és a támogatói kapcsolatok erősítése. A kampány lezárásakor az adományozók tájékoztatást kapnak az eredményről, a támogatás felhasználását követően pedig a megvalósult eredményekről is értesülhetnek. A szervezeteknek rövid beszámolót kell készíteniük arról, mire fordították a kapott összeget. Ez nemcsak a bizalom megőrzését szolgálja, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a támogatók hosszabb távon kapcsolódjanak egy-egy csapat munkájához.

A felület használatának alapfeltétele az értékekkel összhangban álló, felelős és átlátható működés. A GYSZA nem támogat pártpolitikai célú, jogellenes, gyűlöletkeltő, diszkriminatív vagy megtévesztő kampányokat, és fenntartja a jogot arra, hogy az irányelveinek nem megfelelő kezdeményezéseket elutasítsa vagy felfüggessze.

Hiszünk abban, hogy a sikeres adománygyűjtés nemcsak pénzügyi forrást teremt, hanem kapcsolatokat, bizalmat és együttműködéseket is épít. Adománygyűjtő felületünk ezért egyszerre jelent gyakorlati segítséget a civil szervezeteknek és lehetőséget arra, hogy új kezdeményezéseket ismerjünk meg, hosszabb távú szakmai kapcsolatokat építsünk ki, erősítsük egymás munkáját és láthatóságát.

Az adománygyűjtő felület használati irányelvei ide kattintva olvashatók el.

Hasonló bejegyzések