|

Bemutatjuk új munkatársunkat, Szegő Dórit

Dóri több fronton találkozott már az alapítványunkkal, és amikor a március 8-i Nőnapi Élő Adáson a FECSKE (Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport) tagjaként dolgozott együtt a GYSZA-val, megszületett egy gondolat a fejében, hogy szuper lenne valamit közelebbről is együtt csinálni a GYSZA-val. Szimpatikusnak találta a humán szempontot, hogy kiemelten fontos az emberi oldal, az emberek hogyléte, akár a támogatottaké, akár a munkatársaké.

Dóri szociológusként és mentálhigiénés segítőként végzett, sérülékeny emberek esélyegyenlőségével és támogatásával foglalkozik többféle színtéren. Alapítványunknál a Női program munkatársaként dolgozik jelen állás szerint határozott idejű megbízással május végéig, a Női programunk ugyanis egy kísérleti program, folytatása még több tényezőtől függ.

Amikor nem dolgozik, és „énideje” van, nagyon szeret utazni, úton lenni, jógázni, fotózni, írni és szépirodalmat olvasni, emberekkel beszélgetni. Egy ideje keresett egy helyet, ami az övé és természetben van, ahol ő is töltődhet, de vissza is adhat ennek a helynek, ez lett számára Szent György-hegy- ez segít neki a jelenidőben lenni.

Egyetlen alternatívaként az egyre nagyobb bizonytalanságban, és az egyre kevésbé átlátható társadalmi, gazdasági, természeti folyamatokban a kis közösségeket látja működőképesnek: hiszi, hogy az emberi kapcsolatok nem csak gyógyítanak, de meg is tudnak védeni minket.

Hasonló bejegyzések