|

Több mint 8 milliót gyűjtöttek a közösségi alapítványok a Swimathonon

Szombaton véget ért a Swimathon 2022 adománygyűjtő kampány, amelyen több, mint 17 millió forint gyűlt össze. Az induló projektek jelentékeny része közösségi alapítványokhoz köthető, az adományozók ezeket összesen 8,1 millió forinttal támogatták. Köszönet érte!

Alapítványunk csapata, a „Mélyvíz, csak úszóknak” több mint 3 millió forint támogatást gyűjtött; az összeget a Magyarországon működő közösségi alapítványok erősítésére fordítjuk. „Úszóink” között ott volt az Egri Közösségi Alapítvány és a nyíregyházi Helyi Szálak Közösségi Alapítvány két-két követe, így az általuk gyűjtött pénz helyét nem kell sokáig keresnünk.

Saját rendezvényén – szokás szerint – rajthoz állt a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány csapata, ők több mint 2,5 millió forintot kaptak – például azért, hogy számos hasonló rendezvényt tudjanak megálmodni és megvalósítani.

A Kétker Közösségi Alapítvány alapokra gyűjtött, a Jóbuda Közösségi Alapítvány pedig a tanulásban lemaradó gyerekek felzárkóztatásáért kampányolt; rendre 1,8 millió és 790 ezer forinttal lettek gazdagabbak.

Nagy öröm számunkra, hogy ennyi közösségi alapítvány ennyi ügye mutatkozhatott meg a nyilvánosság és a lehetséges támogatók előtt, és ilyen szépen szerepeltek. Köszönet a támogatóknak, a követeknek és az alapítványoknak!

A Swimathonon elinduló ügyeket, a nagyköveteket, a vállalásokat és az eredményeket itt lehet tanulmányozni.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány összegzése szerint az összegyűlt 17 millió forint különösen szép eredmény az ukrajnai háború és a közelgő (vagy már ide is ért?) gazdasági válság időszakában. A Swimathon 2022 az alábbi eredménnyel ért véget:

Utcáról Lakásba Egyesület: 3.318.252Ft

Gyökerek és Szárnyak Alapítvány: 3.070.453Ft

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány: 2.534.842Ft

Kétker Közösségi Alapítvány: 1.818.1832Ft

Északi Támpont Egyesület: 1.754.300Ft

FreeDoc – Gabriella Csoszó – Photography and Activism: 1.754.148Ft

10 millió fa – IX. kerület 1.359.575Ft

SZIA Színház- 895.450Ft

Jóbuda Harmadik Kerületi Közösségi Alapítvány 789.757Ft.

Hasonló bejegyzések