Megmutatják, mi a kraft és a civil kurázsi – támogasd őket Te is!
Kilencen „úsznak”, kampányolnak és gyűjtenek adományt a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnak, az alakulófélben lévő új közösségi alapítványoknak a Swimathon Szárazon! rendezvényen. Máshonnan jönnek, másfelé tartanak, másként kampányolnak, de egyaránt hisznek a közösségek erejében, és abban is, hogy a változások kicsiben és alulról kezdődnek. Most nagy büszkeséggel bemutatjuk őket – nyilván további támogatásotok reményében is.
„A civil kezdeményezések felkarolása, és annak az üzenetnek a terjesztése, hogy „merj kezdeményezni”, talán a legfontosabb lépések egy jobb világ felé! A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pedig ebben tevékenykedik, segítsük hát őket, ahogy lehet! Részemről ez a Swimathon keretein belül történik, de védettségi igazolvány hiányában Pestről Gödig kell biciklizzem, hogy legálisan úszhassak, így a vállalásom 2keréken kezdődik, majd a medencében ér véget: 20+1km teljesítésével, a kampány hónapja alatt 4-szer” – írja bemutatkozásában Kati.
Vállalásait komolyan teljesíti és szépen dokumentálja: Reggae Cápáról, Raszta Elefántról és vicces úszásról videókat és bejegyzéseket itt találsz.
„Szeretem ezt a kezdeményezést, mert nekem is meggyőződésem, hogy őrült szükség lenne több bizalomra, kapcsolatra és párbeszédre. Ehhez – 30 év hazai és nemzetközi fejlesztési tapasztalatom szerint is – az emberközeli, helyi kezdeményezések a legerősebb kezdőpontok. 100 km-t fogok sétálni Bécsben, ahol lakom, és közben egy-egy olyan helyről fogok fotókat megosztani, ahol a „komoly programok” között lazulni lehet.” – írja Katalin.
Valóban sétál, fotóz és mesél az alig ismert Bécsről.
„Andrea fotós, Cili illusztrátor. A gyerekeinket körbeölelő Waldorf közösség köt össze minket sok éve, és a közösségépítés közös szenvedélye mentén csobbanunk most a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány sávjába. A kampány során (végre) azt tesszük, amit a legjobban szeretünk együtt csinálni: sétálunk és szemlélődünk. Egyikünk a fényképezőgépével, másikunk a rajzeszközeivel a kezében, a tempót összeigazítva. A négy hét alatt négy vízparton sétálunk, és szemlélődéseinket a magunk eszközeivel meséljük el – mindazoknak, akik elkísérnek minket”, írják a lányok bemutatkozásukban. Sőt, a kampány végén támogatóiknak felajánlják az elkészült alkotásokat.
„Születőben levő közösségi alapítványokért kampányolunk. Abban hiszünk, hogy az összetartó közösségek létrejötte a világ bármely pontján a problémamegoldás és az endorfingazdag élet kulcsa.” – írják még.
A fotókban és gouache-képekben itt lehet gyönyörködni.
Szepesi Zsófia
„Magyarországon a civilszervezetek teljesen magukra vannak hagyva. Annak ellenére, hogy olyan dolgokat tesznek a társadalomért, amiért alanyi jogon elismerés és támogatás illetné őket, folyamatos könyörgésre kényszerülnek, hogy fedezni tudják a fennmaradásukat. Szerintem ez nem oké.
Abban hiszek, hogy mi, azon szerencsések, akik megtehetjük, hogy az egzisztenciánk veszélyeztetése nélkül adjunk pénzt jó ügyeknek (akár olyan pénzekből, amik tudatos könyvelés miatt esetleg nálunk maradtak), képesek vagyunk arra, hogy a civil társadalmat átsegítsük ezen a gondterhes időszakon. És nem azért, mert nagylelkűek vagyunk, hanem mert közösen felismerjük a helyzetet, hogy mindannyiunk érdeke a közösségek születése, a világ formálása. Látom, hogy itt az idő, amikor felismerjük azt, hogy nélkülünk ez nem megy, sarkunkra állunk és azt mondjuk: Hát ez csak természetes! Tudom, hogy ez az időszak jön, mert ennek kell jönnie. A világ nem lesz jobb a következő években, mi viszont egyre inkább képesek leszünk egyre szorosabban összefogni, és egyre szolidárisabban segíteni egymást. Ezt kívánom, és ezért teszek most, néhány kilométernyi erőpróba formájában.” – írja Zsófi.
Gyönyörű kis videók a kihívás teljesítéséről és a felkészülésről itt láthatók.
Galambos Rita
„Évek óta kokettálunk egymással a Swimathonnal, de most jött el az ideje annak, hogy nagykövetként támogassam a Gyökerek és Szárnyak Alapítványt, vagyis hogy erdei gyaloglásaimmal hozzájáruljak ahhoz, hogy az alakuló közösségi alapítványok által összegyűjtött összegeket meg lehessen duplázni. Miért teszem ezt? Mert szeretném, ha olyan világban élnénk, ahol akarunk és tudunk tenni egymásért. Kicsiben kezdődnek a változások” – mondja Rita arról, miért lett csapatunk tagja. Megmagyarázza másként is a kampányban: „Hogy miért teszem ezt? Mert támogatást gyűjtök helyi kezdeményezéseknek, akik jobbá teszik ezt a mi világunkat. Látszólag kis dolgokat tesznek, de változtatnak a változtathatatlannak tűnő állapotokon.”
Gyönyörű képeket az erdei – ritkábban városi – sétákról itt találsz.
„Élvezem, szeretek új dolgokat tanulni, megérteni, még inkább másokkal is megosztani, gyerekekkel és kutyákkal különösen. Ők a gyengéim, ők segítenek szót értenem a felnőttekkel. Ahogy velük bánok, úgy bánnak velem ők is. Ha bízom bennük, bizalmat szavaznak cserébe. Akárcsak az emberek és közösségeik… 30 éve járom a magam öntörvényű útját. Most 3 kutyámmal 30 kilométert megyünk, hogy összegyűjtsünk a Gyökerek és Szárnyaknak 300.000 forintot!” – írta Ági arról, miért csatlakozott hozzánk.
Kampányából árad az erő, a szeretet, és a tettvágy. „Szerintem sokan álmodoznak, és innen már csak egy lépés megtenni, amiről álmodunk. Tényleg ennyi. Csak csináld! Ha nem hiszed, szólj, és segítek!” – írja itt.
Weisz Péter
„Mindig fontos szerepet töltött be az életemben a közösségek személyiség- és szemléletformáló ereje. Fiatal koromban hosszútávfutó voltam, ami egyéni sport, de messze nem magányos. Az önszerveződő közösségeknek nem csak a sportban, az élet minden területén felülmúlhatatlan érdemeik vannak, mert csak egy felelősségvállaló, cselekvő, egymást segíteni képes társadalomban lehetünk igazán szabadok és boldogok. Életem első triatlon versenyén egy fél ironmant fogok teljesíteni a jó ügy érdekében, amely 1900 m úszást, 90 km kerékpározást és 21 km futást jelent” – írja bemutatkozásában Peti.
A felkészülés szép, fárasztó és vicces elemeit szorgalmasan dokumentálja, és bőségesen szól arról, mit tesz hozzá mindehhez a közösség ereje.
„Pozsonyi polgárként szemtanúja voltam a szlovák társadalom és gazdaság számos változásának. Láttam a közjót szolgáló kezdeményezésekkel szembeni cinizmust, az intézmények kiüresedését, a korrupciót, a klientúra-építést, mindazokat a folyamatokat, amelyek mélyítik a társadalmi igazságtalanságokat. Ezért hiszek az autonómiában, a szabadságban, a civil önrendelkezésben, és ezért rendkívül fontosak számomra a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány által támogatott magyar közösségi alapítványok is.” – írja bemutatkozásában Boris.
Nem hallgathatjuk el, hogy ő eddig is nagyon sokat tett a magyar közösségi alapítványokért. A KözösALAPON program indulásakor, és azután rendszeresen megosztotta velünk a szlovák közösségi alapítványok fejlődésének tapasztalatait, melyek az indulás útvesztőjében nagy segítséget jelentettek számunkra.
Az úszók nevére kattintva támogathatod őket, meg persze a születendő magyar közösségi alapítványokat!