Hogyan maradjunk talpon változó időkben? – A szervezeti reziliencia alapjai

A civil szervezetek számára egyre kiszámíthatatlanabb és ingatagabb környezetben kell helytállniuk. Külső kihívások, belső feszültségek, forráshiány, politikai nyomás vagy egyszerűen csak a változó társadalmi igények nap mint nap próbára teszik nemcsak a működést, hanem a belső kohéziót is. Ilyen időkben különösen felértékelődik egy képesség: a reziliencia – az a stabil, belső középpont, amelyhez újra és újra visszatérhetünk, ha valami kibillent bennünket. De miből áll össze ez a középpont? Milyen készségeket, kapcsolódásokat és szervezeti kultúrát érdemes tudatosan építeni, hogy ne csak túléljünk, hanem közben meg is őrizzük a jóllétünket és lendületünket?

Közös értékrend és céltudat

A reziliencia egyik legfontosabb alapja a közös értékrend. Ez nemcsak iránytűként működik, hanem összetartó erő is, amely segít átvészelni a nehezebb időszakokat. A szervezet tagjai tudják, miért dolgoznak együtt, mi a céljuk, és miért fontos az, amit csinálnak – nemcsak racionálisan, hanem érzelmileg is kötődnek hozzá. Ez a „felettes cél” nem elvont eszme, hanem egy valódi, megélt tapasztalat: az, hogy amit teszünk, az számít, és hatással van a világra.

Tanulás minden helyzetből

A tanulás képessége kulcstényező. Nemcsak a sikerekből, hanem a kudarcokból is lehet és kell tanulni. Fontos időről időre megállni, ránézni a történtekre, megbeszélni, hogy mi működött és mi nem, majd levonni a tanulságokat. A tanulás azonban csak akkor működik, ha ismerjük a saját valóságunkat, belül is, és kívül is, vagy azokon keresztül, akikkel mi dolgozunk vagy kapcsolódunk. Annál kevésbé fogunk tudni jól tanulni, vagy adekvát tanulságokat levonni, minél távolabb vagyunk a valóságtól.

Kapcsolatok, amik megtartanak

A szervezeti lendület forrása gyakran azokban rejlik, akikért a munkát végezzük. A partnerek, a közösségek, a támogatók – tőlük érkezik vissza az energia, a megerősítés, a valóság. Fontos, hogy ezek a kapcsolatok ne csak egyirányúak legyenek: nekünk is érdemes figyelni arra, hogy a velük való viszony élő, kölcsönös és megerősítő maradjon. És legalább ilyen fontosak a belső kapcsolatok – a munkatársak közötti bizalom és támogatás.

A bizalom, mint alap

A szervezeti reziliencia alapja a bizalom. Ha nincs meg, minden nehéz; ha megvan, bármiről lehet beszélni. Egy egyszerű kérdés segíthet felmérni a csapatszintű bizalom szintjét: vennél-e használt autót a kollégádtól? Ha igen, akkor jó úton jártok. A bizalom lehetővé teszi, hogy meghalljuk egymás javaslatait, kritikáit, ötleteit – és mindezt úgy, hogy feltételezzük: a másik jót akar, és a közös ügyünket szolgálja.

Egyenrangúság és őszinte kommunikáció

A partneri szemlélet és a nyílt, őszinte kommunikáció fenntartása még a formális hierarchiában működő szervezetekben is kulcsfontosságú. A szerepek különböznek, de az emberek egyenrangúak. Aki vezető, nem „fölötte van” a többieknek, hanem felelősséget vállal – de ettől még ugyanúgy tanulhat, hibázhat és kérdezhet. A nyitottságra épülő szervezeti kultúrában mindenki elmondhatja a véleményét, és ezt nem fenyegetésként, hanem erőforrásként fogják értelmezni.

A reziliencia tehát nem valamiféle statikus állapot, hanem egy aktívan karbantartott képesség. A közös értékek, a tanulás, a kapcsolatok, a bizalom és a nyitottság együtt alkotják azt a közeget, ahol egy civil szervezet nemcsak túlélni tud, hanem fejlődni, és valódi hatást gyakorolni a világra. És ez talán soha nem volt aktuálisabb, mint most.

A cikket egy korábbi Rózsa Tímeával (szervezetfejlesztő tanácsadó, ICG) készült interjúból írta: Simay Dóra