Elindult a FELFEDEZŐK – közös tanulás női szempontok mentén
Örömmel jelentjük be, hogy elindult a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Szolidaritás Női Programjának támogatási kezdeményezése, a FELFEDEZŐK. Célunk olyan civil szervezetekkel és közösségekkel együtt dolgozni, akik a küldetésük megvalósításakor szeretnének női szempontokat beemelni vagy jobban figyelni azok figyelembe vételére. Hiszünk abban, hogy ez a fajta nyitottság nemcsak a nők és lányok helyzetének javításához, hanem a szervezeti működést és az egész közösséget is gazdagíthatja.
A FELFEDEZŐK egyfajta szakmai kísérlet: olyan partnereket kerestünk, akik kíváncsiak, tanulni vágyók, és készek arra, hogy gondolkodjanak, gyakorlati lépéseket tegyenek, majd értékeljék, hogyan tudják a saját tevékenységi területükön érvényesíteni a női szempontokat. Különösen fontosnak tartottuk, hogy olyan kezdeményezéseket támogassunk, amelyek a helyi közösségek igényeiből indulnak ki, és amelyekben a nők aktív, alakító szerepet töltenek be – akár kezdeményezőként, akár résztvevőként.
A program során a kiválasztott szervezetek nemcsak kidolgozzák az elképzeléseiket, hanem egy féléves időszakban meg is valósítják azokat konzultációk és pénzügyi támogatás segítségével. A folyamat végén a résztvevő 6 szervezet találkozik, ahol lehetőség nyílik a tanulságok, dilemmák és eredmények megosztására, a tapasztalatok és a hatások elemzésére és a folytatáson való gondolkozásra. A felhívásra 37 hiteles, elkötelezett és izgalmas pályázat érkezett, így nem volt könnyű a választás, de örömmel mutatjuk be azt a hat szervezetet, akikkel végül elindultunk ezen az izgalmas közös úton.
- A PONT MI Közhasznú Egyesület „Mi kell a nőnek?” elnevezésű projektjével célja egy olyan helyi kör megalakítása, amely a kétsopronyi nők társadalmi, gazdasági és közösségi szerepének megerősítését, valamint az esélyegyenlőséget mozdítja elő ezen a kis lélekszámú vidéki településen. A projekt a helyi nőket szeretné aktivizálni és támogatni képzéseken, közösségépítő foglalkozásokon, mentorprogramokon keresztül, hogy növekedjen az önbizalmuk, javuljanak elhelyezkedési és vállalkozási lehetőségeik, valamint csökkenjen a társadalmi elszigetelődésük.
- A KacsaKő Egyesület célja a hátrányos helyzetű lány résztvevőinek magasabb szintű integrálása a programjaikba. Ennek érdekében önkéntesekkel és szakmai partnerekkel munkacsoportban, fiatal résztvevőkkel lány és fiú klubok keretében értékelik eddigi tapasztalataikat, kialakítják őszi programjaik kereteit és a tapasztalatokat beépítik a 2026–28-as szakmai stratégiájukba is.
- A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány projektjének célja, hogy hátrányos helyzetű lányokat támogasson abban, hogy biztonságosabban és tudatosabban legyenek jelen az online térben. A fiatalok gyakran szembesülnek zaklatással, manipulációval, amelyre nincs eszközük vagy megfelelő közegük reagálni. A program tréningalapú, személyes és online formában valósul meg; a módszerek interaktívak, élményalapúak és reflektív tanulást támogatnak.
- Az Országos Lélek-Mentők Alapítvány tematikus csoportalkalmakon dolgoz fel női identitással kapcsolatos témákat, amelyek aktuálisak lehetnek minden olyan nőnek, akik uniformizált, maszkulin munkakörnyezetben töltik munkaidejüket. A női mentődolgozók körében gyakran felmerülő kérdés az önérvényesítés, az asszertív kommunikáció elsajátítása. Sokszor kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol határaikat erőteljesen szükséges képviselni, több agresszív helyzettel, viselkedéssel találkozhatnak.
- A Papírsárkány Gyermekalapítvány projektjének középpontjában azok a fiatal leányanyák állnak, akik gyermekotthonban élnek, gyakran saját gyermekvédelmi múlttal. Céljuk, hogy mentálhigiénés támogatással és közösségi programokkal segítsék őket önbizalmuk és önismeretük fejlesztésében illetve anyai szerepük megerősítésében.
- Az Unda 62 csapata projektjében a 14–19 éves, hátrányos helyzetű lányokat támogatja abban, hogy magabiztosabbá váljanak, kiálljanak magukért, és megtapasztalják: van ereje a hangjuknak és az ötleteiknek. A programban magyar és román lányok is részt vesznek – különösen azok, akik ritkán kapnak biztonságos teret kezdeményezésre, önkifejezésre és közösségi kapcsolódásra. A résztvevők saját érdeklődésük alapján terveznek és valósítanak meg mini-projekteket mentori támogatással.
A kiválasztott projektek rendkívül sokszínűek, a konkrét témák és megközelítések nagyon különböznek egymástól, de mindegyikben ott rejlik az a szándék, hogy egy-egy női szempont hangsúlyosabban jelenjen meg a szervezeti működésben vagy a közösségi tevékenységekben.
Számunkra is különleges ez a kezdeményezés, mert a felfedezés 2 irányból is megvalósulhat: azzal párhuzamosan, hogy a kiválasztott szervezetek felfedezhetnek olyan új szempontokat, amiket beépíthetnek vagy jobban figyelembe vehetnek a munkájuk során, mi a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál nyomon követhetjük és tanulhatunk ebből, hogyan is támogathatjuk ezt jól. Hisszük, hogy a női tapasztalatok tudatosabb figyelembevétele nem csupán egy szűk kör érdekét szolgálja, hanem minden közösséget gazdagíthat, és segíthet abban, hogy igazságosabb, befogadóbb és érzékenyebb világot építsünk. Éppen ezért reméljük, hogy a FELFEDEZŐK-ben születő tanulások és eredmények nemcsak a résztvevő szervezetekre lesznek hatással, hanem másokat is arra ösztönöznek, hogy megkérdőjelezzék és kritikusan nézzenek rá eddigi gyakorlatukra valamint helyet adjanak a női nézőpontoknak, hangoknak, történeteknek és szempontoknak.
Írta: Kállay Eszter
