„Számunkra most jön a nagyszínpad”
„Kezdeményezünk akkor is, amikor mindenki azt mondja, a kontextus miatt ez nem lehetséges.” „Ez a szektor kiirthatatlan a diverzitása és az adaptációs képessége miatt.” „A kontextus mindig is hitvány volt Magyarországon.” „Nem gondolom, hogy bármiben is az államra kellene várnunk.” „Pozitívan mondom: nekem ti vagytok a fehér here.” Mélyen a tudatunkba vésődő mondatok sokasága hangzott el a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (GYSZA) tizedik születésnapján, amit támogatottainkkal és barátainkkal ünnepeltünk február végén.
A formabontó beszámolót a végéről kezdjük: a hivatalos program zárásaként kerekasztal-beszélgetést tartottunk a civil szektor kilátásairól. A beszélgetés résztvevője volt Benedek Gabi, alapítványunk kurátora és munkatársa, Fekete Éva, aki többek között a nyíregyházi Helyi Szálak közösségi Alapítvány kurátora, Kiss-Bakucz Orsi, a Diósdiak Diósdért Egyesület vezetője, Peták Péter, az Emberség Erejével Alapítvány munkatársa és KisVÁROS-programunk szakértője, valamint Sebestény István, a civil szektor kutatója.
A követhetetlenül változó világban, a folyamatosan romló magyar közegben mi ad nektek tartást? Mibe kapaszkodtok nap mint nap?
Peták Péter: Arra jöttem rá, hogy nemcsak alapjog, de alapszükséglet is, hogy az emberek összejöjjenek és összefogjanak. Ilyen értelemben civil aktivitás nyilván mindig lesz, bárhogy is alakul a környezet.
Fekete Éva: Azt tapasztaltam folyamatosan, hogy a feladat állandóan az, hogy nullából egyet kell építeni, ami utána megint nulla lesz, és abból megint egyet kell csinálni. Amit eddig tettünk és építettünk, arra úgy tekintek, mint egy biztonsági mentésre, amiből lehet majd építkezni, ha minden törlődik. Van egy mentett verziónk, hívhatjuk kovásznak, szupererőnek, bárminek, ami alapján újra tudunk egyet csinálni a nullából. És ehhez mi kellünk.
Kiss-Bakucz Orsi: Öt évvel ezelőtt, amikor találkoztunk a GYSZA-val és megalakultunk, intézményesültünk, akkor nagyon jó közegbe kerültünk. A szocializációnk és ezek a beszélgetések nagyon sokat segítenek.
Benedek Gabi: Mondhatnám azt, hogy nekem ennél jobb ötletem nincs arra, hogy mit csináljak. Mondhatnám azt is, hogy a lehetetlen küldetések meglehetősen motiválnak. A GYSZA egész története a közösségi alapítványokkal kezdődött, amire akkor azt mondták, hogy Magyarországon reménytelen ügy. Mondtuk rendben, akkor vágjunk bele. Talán ez a mostani is hasonló helyzet.
Sebestény István: Magyarországon nem is ellenállásról, hanem ellenélésről lehet beszélni. Ez sajnos azt jelenti, hogy bármit elvehetnek az emberektől, morált, lehetőségeket, akármit, ők ezt hagyják, elfogadják, és élnek tovább. Ennek a következménye az is, hogy létezik egyfajta szolidaritás: mindenki biztos abban, hogy a másik sem fog lépni, meg ő sem. A hatalom pedig pontosan azt szeretné, hogy az emberek ne akarjanak lépni, ne akarjanak semmit se csinálni. A civileknek most az lehet a feladata, hogy először helyi szinten az apátiát felszámolják és a moralitást feltámasszák.
Fekete Éva: Azért munkálkodom 24 órán keresztül, amiben hiszek – nem tudom elképzelni, hogy ezt bármilyen körülmények között is abbahagyjam. Most még fontosabb, hogy amit eddig csináltunk, azt ne kampányszerűen tegyük, hanem szisztematikusan, folyamatosan, másokat is tanítva. Alapvető attitűd kell legyen, hogy velünk nem megtörténnek a dolgok, nem elviseljük őket, hanem kezdeményezünk és alakítjuk az eseményeket. Kezdeményezünk akkor is, amikor mindenki azt mondja, a kontextus miatt ez nem lehetséges. Mindezekért abban hiszek, hogy számunkra most jön a nagyszínpad: amikor jön az armageddon, a morális válság, az apátia, akkor van ezekre az energiákra leginkább szükség, meg mindarra, amit békeidőben kigyakoroltunk.
Benedek Gabi: Megosztanék egy fizikához kapcsolódó példát. Amikor a strandon botokkal meg lapáttal medreket építünk, és beleöntjük a vödörből a vizet, teljesen evidens, hogy a kis árkokból a víz összefolyik a folyóban. Ugyanígy teljesen evidens, hogy ezek az erek, járatok, amiket építünk, egy normálisabb világ felé mutatnak. Ráadásul szerintem ez a szektor kiirthatatlan a diverzitása és az adaptációs képessége miatt. Az egyik túlélési módszere, hogy nyugodtan ki tud próbálni dolgokat, mert nagyon sokrétű, és minden szervezet mást fog kipróbálni. Ez nagyon mély társadalmi szövedék; nem egy épületről van szó, amit könnyű szétlőni.
Peták Péter: Nem gondolom, hogy bármiben is az államra kellene várnunk, szerintem az államnak nagyjából semmi köze ahhoz, amit mi csinálunk – nyilván azért nem jó, hogy akadályoznak meg üldöznek. Nem hiszek abban sem, hogy a ’90-es évek ma már ideálisnak tűnő rendszere visszatérne, nem megyünk visszafelé az időben, nem lesz úgy jobb, ahogy valamikor volt. Minden átalakul, így a civilség is folyamatosan változik; ebben vannak veszteségek, de vannak olyan jelenségek is, melyek újak, konstruktívak és fenntarthatóak. Ezeket kellene leszűrnünk, és beoltanunk velük a civil szektort, hogy ellenálló legyen. Most visszatérhetnék a GYSZA méltatásához, mert a közösségre támaszkodás, az adománygyűjtés, a támogatói kör szervezése, a stratégikus gondolkodás, a tudatos kapacitás-tervezés éppen emiatt fontosak. Igenis léteznek olyan szereplők szerte az országban, amelyek nem külső forrásokból szervezik meg az alaptevékenységüket, és láthatólag nem önfeláldozásról szól az ott tevékenykedők élete – szóval látok életképes példákat.
Kiss-Bakucz Orsi: Nem tudok jóslásokba bocsátkozni, nem is szeretnék, de miközben hallgattalak benneteket, az jutott eszembe, hogy az én civilségemben benne van a pofára esés. Az, hogy mindig jön valaki, jól elgáncsol, és akkor nem simogatjuk a bibinket, hanem fölállunk. És most már több helyről is segítenek felállni, vagy mi segítünk felállni másoknak. Fogalmam sincs, hogy merre megy a világ, de azt tudom, hogy amíg a szabadságunkat nem veszik el, addig ezt én csinálni fogom.
Dicsértek és méltattak
A beszélgetés előtt hozzánk erős szálakkal, de különbözőképpen kötődő barátainkat kértük arra, meséljék el, miként látnak minket. Most ebből idézünk fontos gondolatokat.
Kleisz Teréz, a Pécsi Közösségi Alapítvány kurátora
„A GYSZA nagyvonalúan úgy támogatott bennünket, ahogy az a szakirodalomban pozitívan szerepel, és ahogy MacKenzie Scott teszi most világszinten – tehát a bizalmi kapcsolatok, relációk kiépítése alapvető a mi szakmánkban.” „A kontextus mindig is hitvány volt Magyarországon. Ezt el kell fogadnunk, és a küzdőszellemet kell erősíteni, és valahogy kumulálni az erőket.”
Héra Gábor szociológus
„Nagyon meglepő módon a GYSZA-t érdekelte, mi az eredménye a hatásmérésnek. Még megdöbbentőbb volt, hogy órákon keresztül arról beszélgettünk, hogy ebből mi következik. Ez a fajta önreflexió, kritikára való nyitottság és tanulásra való képesség újdonság volt számomra. Úgy látom, hogy ez a szemlélet – csakúgy, mint bizalom, a partneri viszony és a szabadság biztosítása – a támogatottakkal való munkában is megjelenik, és ez az, ami csodákat tud művelni.”
Rózsa Tímea szervezetfejlesztő
„Ez a csapat képes arra, hogy újra és újra alapvető kérdéseket tegyen fel magának, és ezáltal tanuljon arról, hogy mi az, ami igazán fontos, nemcsak nekik, hanem az ő támogatottjaik, a környezet, meg a társadalom számára is.” (…) „Pozitívan mondom: nekem ti vagytok a fehér here. Az olyan növény, hogy a legnagyobb szárazságban is zöld, életet teremt maga körül, sőt növekszik, terjeszkedik, akkor is, ha körülötte már mindenki kidöglött. Ráadásul, ha rövidre vágják, akkor is virágzik, és ad a környezetének.”
Máté Barbara kurátor
„Egyre tisztábbnak érzem ezt az üzenetet, és egyre szívesebben mondom, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány a civil szféra kovásza. Most is kiráz a hideg, ahogy kimondom.”
(Bardócz Iván)
