| |

Az adományozás öröme

Kovácsné Farkas Judit férje hagyatékát, 25 millió forintot ajánlott fel társadalmi célú kezdeményezéseknek alapítványunk segítségével. Judit nemes szándékához struktúrát adtunk, így közösen tudtuk megvalósítani az elképzelését: emberközpontúan, rugalmasan, a támogatott igényeire/érdekeire szabva támogatni fontos és aktuális társadalmi ügyeket.

Kovácsné Farkas Judit 2023 első felében került kapcsolatba az alapítványunkkal, amikor úgy döntött, hogy férje hagyatékát szeretné társadalmi célra fordítani. Scsaurszki Tamás, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány (GYSZA) akkori igazgatója kezdett el dolgozni vele, aki Judit megismerése után az ország különböző pontjairól ajánlott neki olyan civil szervezeteket, amelyek az ő érdeklődési körébe illettek. Juditnak fontos volt, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket is támogasson, valamint lakóhelye környékén, a Balaton-felvidéken általa ismert civil kezdeményezések, vállalkozók munkáját is segítse adományával. A közös munka eredményeképp 25 millió forintnyi támogatást nyújtottunk 7 magánszemélynek/szervezetnek:

A támogatásból a teljesség igénye nélkül hátrányos helyzetű gyerekek táborozása, egy dagasztógép megvásárlása, környezetbarát alomszékek elkészítése és multifunkciós épület tervezése és építése is megvalósulhat.

Juditot találkozásainkkor, és a riport készítésekor is egy dolog érdekelte: az általa fontosnak tartott ügyek adományával támogatást, nyilvános szereplésével nagyobb láthatóságot kapjanak. Juditról médiapartnerünk, az nlc. készített filmet, amelyet ide kattintva tudsz megnézni >>

Kovácsné Farkas Judit (fotó: Bognár Péter)

Hasonló bejegyzések