Közfoglalkoztatás és élelmiszermentés – megvolt a siker receptje
Ez a történet szomorú. A komáromi Élettér Egyesület ötéves élelmiszermentő programja a vírushelyzetben még több mint 500 rászorulónak tudott napi szinten segíteni, de pénz és állami támogatás hiányában november végén befejeződött. Adományokból és a Gyökerek és Szárnyak Előre a Jövőbe! alapjának támogatásából azonban nagyon fontos és nehéz hónapokban tudták folytatni az élelmiszerosztást. Monostori Évával, az egyesület vezetőjével beszélgettünk.
A régi-új önkormányzat markánsan elhatárolódott az egyesülettől, és értésünkre adták az év elején, hogy amíg ez az önkormányzat regnál, addig semmilyen támogatásban és együttműködésben ne reménykedjünk. Négy éve futott egy kiemelt közfoglalkoztatási programunk, amelyben otthontalanokat foglalkoztattunk – ezt a tevékenységet is egy másik szervezet folytatja, amelyik korábban nem végzett hasonló feladatot. Ezzel a foglalkoztatással indult az élelmiszermentő programunk öt éve, mert rájöttünk, hogy éhes emberekkel nem lehet dolgozni – mesél a komáromi Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület élelmiszermentési programjának geneziséről Monostori Éva, az egyesület szakmai vezetője.
A komáromi Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület élelmiszermentő programja a tavasszal kezdődő támogatási időszakban összesen 25 100 kg élelmiszert osztott szét több mint 14 millió forint értékben. A Gyökerek és Szárnyak Alapítványtól kapott 350 ezer forintos támogatást gépjárműveik szervizelési díjára és műszaki vizsgáztatására, az élelmiszert szállítók felelősségbiztosítására, és a Mag-ház közüzemi díjaira költötték. Az egyesület tevékenységéről többet megtudhat itt és itt. |
Belejöttünk az élelmiszermentésbe, az élelmiszerek begyűjtésébe és kiosztásába, ami látszólag egyszerű feladat, valójában azonban sok dolgot feltételez. Ki kell fizetni az élelmiszer-szállítás költségeit, kell egy hely, ahol kiosztjuk a csomagokat, és a járulékos költségek (az autók szervizelése, vizsgáztatása, a szállítást végző önkéntesek biztosítása, a csomagolóanyag) is nagyon magasak – például a műanyag rekeszben lévő zacskó darabja, amiben a pékáru érkezik 350 forint, amit nem lehet kiváltani semmivel – mondja a program „láthatatlan” részéről Monostori Éva.
Éves szinten 550 fővel volt kapcsolatunk, ami 80-95 családot jelent – adunk élelmiszert magányos embereknek és 8-10 fős családoknak is. A csomagokat hétfőtől péntekig a Mag-házban osztottuk szét, minden napra be van osztva, hogy melyik család kap, bár vannak olyanok is, akik minden nap. Személyenként éves szinten tavaly 70 ezer forint értékben osztottunk élelmiszert, az utóbbi években már játékokat, ruhákat, edényeket is tudtunk adni a rászorulóknak. Nem csinálhattuk rosszul, mert az Élelmiszerbank Egyesület új partnerei az ország különböző részeiről hozzánk jöttek tanulni – beszél a program hatásáról az egyesület szakmai vezetője.
A sikertörténetnek azonban sajnos vége szakadt. „Ezt a munkát kizárólag önkéntesekkel nem lehet végezni, a kiemelt közfoglalkoztatási programunk pedig megszűnt, így megpróbáltuk adománygyűjtésből folytatni az élelmiszer-mentést; helyben is gyűjtöttünk támogatást, és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány pályázata is segített, hogy a programot november végéig folytatni tudjuk. Akkor viszont el kellett engednünk, mert a szép és nemes ügy folytatása veszélyeztette volna a szervezetünk fenntarthatóságát. Már tavasszal szembesültünk ezzel a ténnyel, ezek a pluszhónapok azt is szolgálták, hogy a programot meg tudjuk gyászolni és el tudjuk engedni.” – mondja Monostori Éva.
Nincs Komáromban olyan szervezet, amely ezt a tevékenységet végezné mostantól – aki próbálkozott eddig, kudarcot vallott. Nyilván minden rászorulónak jól jött az általunk nyújtott segítség, de azt láttuk, hogy a dolgozó, keveset kereső, hitelt törlesztő és ezért nagyon nehezen megélő, de küzdő családok voltak a leghálásabbak – ezt a dolgozói szegénységet nem látja a társadalom – mondta Monostori Éva.
3,5 millió forintot osztott szét az Előre a Jövőbe! Alap Támogató szervezetként a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kötelességének érezte, hogy gyorsan reagáljon a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi válsághelyzetre. Támogatóink nagyvonalúságának köszönhetően létrehoztuk az Előre a Jövőbe! Alapot, amelyből olyan civil szervezeteket támogattunk tavasszal, amelyek a járvány okozta emberi szenvedések és társadalmi-gazdasági veszteségek enyhítésén dolgoztak helyi szinten. Az alap egyik támogatottja volt az Élettér Egyesület. |