Együtt többre megyünk!
Támogató szervezet vagyunk: szakmai, emberi és anyagi segítséget nyújtunk közösségek létrehozásához és fejlesztéséhez.
Célunk, hogy mély társadalmi változást indítsunk el Magyarországon olyan alulról jövő kezdeményezések támogatásával, amelyek növelik az egyéni kezdeményező kedvet és felelősségvállalást, erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást.
PROGRAMJAINK

KözösALAPON
A KözösALAPON program közösségi alapítványok létrehozását és fejlesztését végzi. Olyan aktív lokálpatrióták jelentkezését várjuk nagyvárosokból, fővárosi kerületekből, akik helyi erőforrásokból szeretnék közösségüket jobbá tenni.

KisVÁROS
A KisVÁROS programba olyan helyi közösségi vezetők jelentkezhetnek, akiknek van elképzelésük közösségük fejlesztéséről és van ambíciójuk annak megvalósításán dolgozni több éven át.

Szolidaritás NŐi
Programunkban a női szempontok jobb megjelenítésén dolgozó szervezeteket, kezdeményezéseket támogatunk: közösségi adománygyűjtő esteken és Magyarország első női adományozói körén keresztül.
HÍREINK
Páratlan sikerrel zártuk az Élő Adást
Nehezen felejthető estét hozott a MagNet Bank támogatásával megrendezett Élő Adás, hasonló hazai adománygyűjtő estek hosszú történetének legtöbb adománya gyűlt össze: 6 696 000 forint.
Együtt többre megyünk!
Vásárolj egyedi tervezésű, limitált szériás design tárgyakat és támogasd a munkánkat.
Vidd hírünket és hordd üzeneteinket!
Erdősödnek és jól láthatók a közösségi alapítványok
Tíz egyenrangú közösségi alapítvány országos hálózatáról beszélhetünk mostantól – ez volt a legfontosabb megállapítása a szervezetek Egerben tartott országos találkozójának.
Legyen képünk róla! – Elképzelések a magyar civil szektor újjáépítéséhez
Az elmúlt évek tudatos rombolása ellenére vannak kitörési lehetőségeink, ha felismerjük az elmúlt 15-20 év pozitív fejleményeit és munkánkat az itt dolgozókkal való törődésre és az emberi kapcsolatok megóvására alapozzuk. Scsaurszki Tamás írása.















